Római kori település nyomaira bukkantak Törökszentmiklósnál
Csontmaradványokat, tárolóedényeket, római kori pénzeket is találtak Törökszentmiklósnál, és a három temető feltárása még csak ezután következik.
Csontmaradványokat, tárolóedényeket, római kori pénzeket is találtak Törökszentmiklósnál, és a három temető feltárása még csak ezután következik.
MTI
Jelentősen csökkenthetik a hőterhelést és javíthatják az ott élők komfortérzetét a városi zöldfelületek a Szegedi Tudományegyetem városklíma-kutatócsoportjának mérései szerint.
MTI
Több ember is kórházi kezelésre szorult az utóbbi időben, mivel úgy ette a D-vitamint, mintha más készítmény nem is létezne. Egy pácienst iszonyú állapotban láttak el.
hvg.hu
A fenntarthatatlan fakitermelés, halászat és vadászat a kihalás motorja egy kormányközi szervezet friss jelentése szerint.
MTI
Argentin paleontológusok felfedeztek egy új dinoszauruszfajt, amelynek hatalmas feje és rövid mellső végtagjai voltak. Az őshüllőmaradvány arra is segíthet magyarázatot találni, miért voltak a T. rexnek jellegzetesen és komikusan rövid elülső végtagjai.
MTI
Biologikumok kiváltotta gyógyszerkölcsönhatások előrejelzésére fejleszt tesztrendszert uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a szintén szegedi Solvo Biotechnológiai Zrt.
MTI
Bettany Hughes brit történész a legmodernebb módszerekkel és 21. századi törvényszéki eszközökkel dolgozva jár utána történelmi eseményeknek. A holtak hangjai című dokumentumsorozatban így ad át új információkat például Tutanhamonról és édesanyjáról, de a Vezúv áldozatainak életéről is.
hvg.hu
Biotinta, bioreaktorok, szervsablonok: a háromdimenziós szövetnyomtatás a beavatatlanok számára egyenesen tudományos-fantasztikus fikciónak tűnhet. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában ismerkedtünk az egészségügy forradalmasítását ígérő technológiával, ahol a kutatók többek között az emberi test legkisebb csontja, a kengyel nyomtatásán dolgoznak.
Stemler Miklós
A vizsgált hús- és tejtermékek háromnegyedében ott volt az idegen anyag.
MTI
Kutatók egy tanulmányban számoltak be arról, hogy néhány botanikus kertben megtalálható tündérrózsa valójában egy teljesen új fajhoz tartozik – olyanhoz, amivel még nem is találkoztak korábban.
hvg.hu
A behurcolt ártalmas fajok kiirtására a világ legnagyobb, lakott területet érintő akcióját szervezik környezetvédők Új-Zéland legdélibb szigetén.
MTI
A videóban jól látni a plazmacsatornát, ami a villámlás eredményeként jött létre.
A Flinders Egyetem szakértői megfejtették, hogyan működik az egyik olyan fehérje, ami felelős a betegség kialakulásáért.
MTI
MTI
hvg.hu
A képen látható pontszerű fényforrások csillagok, a szétszórt foltok pedig távoli galaxisok. Az eredmény 32 órányi folyamatos megfigyelésből jött össze.
hvg.hu
A szakemberek szerint a felhőket szállító derecho nevű időjárási jelenség, valamint a naplemente is hozzájárult ahhoz, hogy az ég zöld színűvé változzon.
hvg.hu
Az S4716 kódjelű csillagnak négy évbe telik, mire megkerüli a Sagittarius A*-t, eközben rekordsebességgel halad.
hvg.hu
Bár a méregdrága James Webbet már sikeresen útnak indították, ez nem jelenti azt, hogy a NASA nem csinálna semmit. Épp most készülnek egy nagyon izgalmas küldetésre.
hvg.hu
A 2022 NF aszteroida 83 900 kilométerre kerüli el a Földet, ami igen közeli elhaladásnak számít.
hvg.hu
A vízerőművekkel szemben a finnek megoldása egy sokkal olcsóbb alternatíva.
hvg.hu
A Gorgosaurus gyorsabb volt a T-Rexnél. A hamarosan gazdát cserélő csontvázat 2018-ban találták meg az Egyesült Államokban.
hvg.hu