Nem érdekel a válság, utazunk
Stabilan emelkednek a nemzetközi utazások. A legjobban teljesítők: Tunézia, Egyiptom, Japán.
Stabilan emelkednek a nemzetközi utazások. A legjobban teljesítők: Tunézia, Egyiptom, Japán.
R.A.
Tunézia vasárnap kiadta Líbiának Moamer Kadhafi utolsó miniszterelnökét, akit azonnal át is szállítottak Tripoliba - jelentette be a tuniszi kormány szóvivője.
MTI
Tunéziában feloldották pénteken az éjszakai kijárási tilalmat, amelyet néhány nappal korábban vezettek be. A tunéziai belügyminisztérium közleményben jelentette be az intézkedést, amelyet azzal indokoltak, hogy javult a közbiztonság.
MTI
Halálbüntetést kért a tunéziai katonai ügyészség távollétében Zin el-Abidin ben Alira, az észak-afrikai arab ország volt elnökére.
MTI
Az eddig ismertnél több halálos és sebesült áldozatot követelt a Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnök hatalmát tavaly januárban megbuktató felkelés - állapította meg egy független bizottság.
MTI
Líbiai fegyveresek elraboltak mintegy száz tunéziai állampolgárt a két ország határvidékén - jelentették be kedden Tuniszban.
MTI
Ötödször is meghosszabbították Tunéziában a 2011 elején bevezetett rendkívüli állapotot. Az intézkedést - amely így április végéig biztosan érvényben marad - Monszef Marzúki államfő hivatala jelentette be vasárnap.
MTI
Ezrek tüntettek a szigorú iszlám jogrendszer alkotmányba foglalása mellett a több mint kétmillió lakosú Tuniszban pénteken. "Az emberek Isten törvényének alkalmazását követelik!","A Korán az alkotmányunk!", "Se nem világi, se nem tudományos, Tunézia iszlám állam!" - kiabálták a tiltakozók.
MTI
A tunéziai elnök megismételte, hogy kész menedékjogot biztosítani Bassár el-Aszad szíriai elnöknek a mészárlás megállításának érdekében.
MTI
Tunézia a szíriai válság tárgyalásos úton történő rendezésének részeként kész menedéket nyújtani Bassár el-Aszad szíriai elnöknek - adta hírül szerdán a gulfnews.com hírportál.
MTI
Őrizetbe vették Tunéziában azt a lapigazgatót, aki a címlapon közölte a Sami Khedira tunéziai származású német futballistát és modell barátnőjét ábrázoló képet, amelyen a nő teljesen meztelen, és a focista a kezével takarja el a mellét.
MTI
Felmentették az illegális határátlépés vádja alól Tunéziában Bagdadi Mahmúd egykori líbiai miniszterelnököt, akinek a kiadatását két ízben is kérte Tripoli - jelentette be a volt kormányfő ügyvédje kedden.
MTI
Tunéziában napok óta hideg az idő, és havazik az ország északnyugati, valamint belső régióiban, a hó településeket zárt el a külvilágtól.
MTI
Photoshoppal manipulált képet közölt címlapján a Le Maghreb című napilap egy szombati tuniszi demonstrációról, ahol 8-10 ezer fős tömeg tüntetett a szélsőségesség, valamint az erőszak ellen - közölte a France24 című francia televízió hírportálja.
MTI
Vevőt keresnek egy luxuskialakítású Airbus A340 repülőgépre, amelyet a megrendelő, a tunéziai elnök, Zine El Abidine Ben Ali már nem tudott átvenni, mert megdöntötték a hatalmát.
MTI
Felgyújtotta magát egy férfi csütörtök délután a tunéziai Gafsza kormányzósági épülete előtt, a munkanélküliség sújtotta közép-nyugati bányavidék székhelyén, ahol éppen három miniszter tett látogatást - közölték szakszervezeti források és helyszíni lakosok.
MTI
Letette a hivatali esküt kedden Monszef Marzúki, akit hétfőn választott meg Tunézia államfőjének az alkotmányozó nemzetgyűlés.
MTI
Monszef Marzúkit választotta hétfőn Tunézia államfőjévé az alkotmányozó nemzetgyűlés.
MTI
Kiadható Líbiának Bagdadi Mahmúdi, a Moammer Kadhafi-féle bukott rezsim Tunéziában letartóztatott volt miniszterelnöke - ismertette döntését pénteken az illetékes tunéziai bíróság.
MTI
Történelmi lépést tett Tunézia a demokrácia felé kedden, amikor megnyitotta első ülését az alkotmányozó gyűlés. A gyűlés ünnepélyes megnyitóját ugyanabban az épületben tartották, ahol az elűzött diktátort kiszolgáló parlament ülésezett.
MTI