#tüntetés


Ellenzékiek százai tüntettek Moszkvában

Több százan gyűltek össze Moszkva központjában csütörtök este, hogy Szergej Udalcovnak, a Baloldali Front ellenzéki mozgalom őrizetbe vett vezetőjének szabadon bocsátását követeljék.


Nagyra nőhet a január 2-i tüntetés

Mesterházy Attila szerint a civil ellenállás napja lesz január 2., ezért azt szeretnék, hogy az erre a napra, a Magyar Állami Operaház elé hirdetett demonstráció ne a pártpolitikáról, hanem a "negyedik magyar köztársaság alapkőletételéről" szóljon. A tüntetéshez csatlakozott a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Negyedik Köztársaság mozgalom is.


A tömegbe lőttek Szíriában a jogvédők szerint

A szíriai karhatalom csütörtökön a tüntető tömegbe lőtt Damaszkusz egyik északi elővárosában, Dumában, húsz embert megsebesítve - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű, londoni székhelyű jogvédő szervezet (SOHR, francia rövidítése: OSDH).



Pénteken is tüntetés lesz a Kossuth téren

December 30-án, pénteken, 10 órától a Parlament előtt, a Kossuth szobornál a keresztény evangéliumi egyházak figyelemfelhívó demonstrációt tartanak a lelkiismereti és vallásszabadság mellett, miközben a parlamentben az új egyházi törvényről szavaznak.


Ma sem úszták meg a könnygázt a szíriai tüntetők

Több tízezren tüntettek kedden a Szíria középső részén lévő Homszban, a Bassár el-Aszad elnökkel szembeni ellenállás egyik tűzfészkében, és a rendfenntartó erők könnygázzal igyekeztek szétoszlatni a városközpont felé tartó tömeget.








Tízezrek tüntettek Kairóban

Több tízezren tüntettek pénteken Kairóban, az ellenzéki megmozdulások szimbólumává vált Tahrír téren: a résztvevők a tiltakozók elleni erőszakos hatósági fellépéseket, s ezen belül is a nőkkel szembeni bánásmódot bírálták, valamint követelték, hogy azonnal vessenek véget Egyiptom katonai kormányzásának.




Rendőrök álltak fel a Kossuth téren maradt tüntetőkkel szemben

Bár az LMP által szervezett kormányellenes demonstráció véget ért a Kossuth téren, sok résztvevő a helyszínen maradt és tovább skandálta az Orbán-ellenes jelszavakat. A Parlament felől harmincas csoportokban rendőrök jelentek meg, tudósítónk szerint nagyjából százan álltak fel a tüntetőkkel szemben. A tömeg csak este fél hét körül kezdett erőteljesebben oszlani, miután a parlamenti ülés lezárásával az Országházat elhagyták a kormánypárti képviselők.


Így hurcolták el a rendőrök az LMP-seket és Gyurcsányt - Nagyítás-fotógaléria

LMP-s képviselők és aktivisták láncolták magukat a Parlament bejárataihoz péntek reggel; Vágó Gábor LMP-s képviselőt leteperték a földre a rendőrök, az északi kapunál egyenként vágták le az embereket a láncokról, hogy előállítsák őket. A déli kapunál háromnegyed 11-kor megjelent Gyurcsány Ferenc, támogatásáról biztosítva a demonstrálókat; később Scheiring Gáborral és Kaufer Virággal együtt őt és Molnár Csaba DK-alelnököt, valamint tíz MSZP-képviselőt is elvittek a rendőrök.



Tüntetés a Kossuth téren: "Nem hagyjuk! Nem hagyjuk!"

Több ezer ember gyűlt össze a Kossuth tér déli részén csütörtök délután, hogy az Orbán-kormány ellen tüntessenek. Felszólaltak az LMP és a Szolidaritás mozgalom vezetői, akik többek között a kormány leváltását követelték, népszavazásra hívták a tüntetőket és azt tervezték, hogy öt óra előtt átvonulnak a Gyorskocsi utcába a reggeli blokád után a fogdába vitt civilek kiszabadítására. Erre végül nem volt szükség, mert a rendőrség elengedte a "reggeli hősöket".