#turista








Még mindig kevés a turista Görögországban
 

Még mindig kevés a turista Görögországban

A pénteken ismertetett legfrissebb statisztikák szerint áprilisban 6,5 százalékkal kevesebben érkeztek a válság sújtotta országba, mint egy évvel korábban. A helyzet azonban javul, mivel márciusban még közel 13 százalék volt a tizenkét havi csökkenés.

MTI MTI

Majd' negyedével kevesebb turista jön Budapestre idén
 

Majd' negyedével kevesebb turista jön Budapestre idén

Az idén 23 százalékkal kevesebb turista és üzletember érkezik Budapestre, mint tavaly, miközben a MasterCard előrejelzése szerint a nemzetközi trendek egyértelmű élénkülésről tanúskodnak: a világ legkedveltebb 20 városába az idén átlagosan 5,7 százalékkal többen utaznak, mint tavaly, és várhatóan több mint 10 százalékkal többet is költenek.

MTI MTI





Lezuhant egy turista Dobogókőnél
 

Lezuhant egy turista Dobogókőnél

Súlyos sérüléseket szenvedett egy fiatalember, aki kirándulás közben leesett egy magaslatról Dobogókőn szombat késő délután - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese.

MTI MTI


Megadóztatják a turistákat Katalóniában
 

Megadóztatják a turistákat Katalóniában

Adót kell fizetniük novembertől a Katalóniába utazó turistáknak – így döntött a helyi parlament. Aki még "ingyen" akar gyönyörködni Costa Brava vagy épp Barcelona szépségében, annak őszig érdemes odautaznia.

MTI MTI