#tűzijáték

Megtartják este a tűzijátékot

Az eddig beérkezett jelentések alapján meg lehet tartani az ünnepi tűzijátékot 21 órától – közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal.




Fotók: Bombákat szerelnek a Lánchídra

Elkezdték előkészíteni az augusztus 20-i tűzijátékot. A Lánchídon kijelölt kilövőpontokon már kedden dolgoztak a szakemberek. Körülbelül tizenegyezer effektet láthat szerdán a közönség. Összesen 4 ezer bombát, 700 üstököst és 6000-6500, úgynevezett bombettatelepekről és római gyertyákról indított effektet lőnek ki, sokszor 200-250 méteres magasságba. Az Erzsébet híd és a Margit híd között horgonyzó három uszályról, valamint a Lánchídról repülnek majd magasba a töltetek.


Itt van minden, amit tudni akart a tűzijátékról

Mintegy tizenegyezer effektet láthat a közönség az állami ünnep alkalmából az idei augusztus 20-ai budapesti tűzijátékon - közölte a kivitelező Leskovics Pirotechnikai Kft. vezető pirotechnikusa kedden, a Lánchídon tartott sajtótájékoztatón.


A 2-es metrót is lezárhatják augusztus 20-án

A 2-es metró forgalmát szerdán az utasok számának függvényében korlátozhatják, ebben az esetben a Batthyány téri és Kossuth téri állomásokat lezárják. És milyen változások lesznek még a tömegközlekedésben augusztus 20-án?








Fotók: Látványosan ünnepelték Krímben az Ukrajnától való elszakadást

Tűzijátékkal és orosz zászlókkal ünnepelnek az Ukrajnához tartozó Krími Autonóm Köztársaságban fekvő Szevasztopolban március 17-én, egy nappal az után, hogy a Krím félsziget helyi oroszbarát vezetése által kiírt népszavazáson a lakosok nagy többsége az Oroszországhoz való csatlakozás mellett foglalt állást.







Dubajban is éjfélt ütött az óra

A világ mostani legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa tetejéről lőtték ki a szilveszteri tűzijáték rakétáit Dubajban. Az Egyesült Arab Emírségekben magyar idő szerint 21 órakor köszöntött be 2014.


Fotó: eldurrant a szilveszteri tűzijáték Sydneyben

Magyar idő szerint kedden 14 órától láthatták tévéközvetítésen keresztül a közép-európaiak a sydneyi tűzijátékot, amelyre hét tonna pirotechnikai eszközt szereztek korábban a szervezők. Az ausztrál kikötővárosban rendezték meg a Föld egyik legnagyobb szilveszteri buliját.