„Itt az új Putyin Show!” – akciózott a Momentum a kormánypárt plakátjainál
Gyurcsány és Miniferi helyett most néhány helyen Putyin és mini-Putyin, vagyis Orbán látható.
Gyurcsány és Miniferi helyett most néhány helyen Putyin és mini-Putyin, vagyis Orbán látható.
A hatalmas asztalnál ránézésre több mint tíz ember férne el kényelmesen, most azonban csak négyen ülnek ott, elég szellősen.
A külgazdasági és külügyminiszter az orosz külügyminiszterrel tárgyalt kedden Moszkvában, szerinte ez a találkozó is előrelendítette a Kelet és Nyugat közti párbeszédet, ami segíthet békés úton rendezni a feszültségeket.
A tálib delegációt magángéppel Oslóba repítették, három napig tárgyaltak, majd távoztak. Aláírni semmit sem írtak alá, a látogatás azonban akkor is mérföldkőnek tekinthető, ha a norvég külügyminisztérium szerint Afganisztán uralkodó csoportjának meghívása a legkevésbé sem jelenti a tálib rezsim nemzetközi legitimálását.
Az Osloban zajló egyeztetésekről a norvég külügyminiszter közölte: nem jelentik a tálibok diplomáciai elismerését vagy legitimizálását.
Ben Wallace Londonba hívta Szergej Sojgut, míg Sojgu pedig Moszkvába invitálta Wallace-t.
Az orosz külügy azt már előre leszögezte, semmilyen engedményre nem hajlandóak.
A rabot tárgyalásra szállították, amikor a börtönőrnek azt mondta, hogy megöleti a klánjával.
A Jobbik elnöke és az ellenzék miniszterelnök-jelöltje zárt ajtók mögött tárgyalt. Két kérdésben még mindig nincs meg az összhang, Márki-Zay Péter szerint a pártok még mindig nem tesznek bele elegendő pénzt a kampányba, Jakab Péter pedig a hetedik frakció kérdésében nem ért egyet a kormányfőjelölttel.
Blinken egyelőre azt sem tudja eldönteni, hogy iráni tárgyalópartnerei jóhiszeműen tárgyalnak-e.
Zajlik a milliárdos szeretőjének tárgyalása, aki akár 80 évet is kaphat, mert fiatal lányokat kerített Epsteinnek. A magángépük pilótája hivatalosan is bedobott jó pár nevet.
Percek alatt kiderült, hogy a magyar tolmács nem alkalmas arra a feladatra, amire felkérték.
Az egykori kormányfő szerint semmi falrengető nem történt.
Az ATV és a hvg.hu is úgy értesült, a miniszterelnök-jelölt több órán keresztül tárgyalt erről.