ITM: Megkezdik a ferihegyi repülőtér megszerzésének előkészületei
Palkovics László ülhet le tárgyalni a tulajdonosokkal.
Palkovics László ülhet le tárgyalni a tulajdonosokkal.
P. Mária tárgyalásának harmadik napján még mindig hiányolta a fideszes politikus tanúvallomását.
A kormány mindkét projektet megvalósítaná, együttműködést ajánlanak a fővárosnak. Palkovics szerint a korábbi egyeztetéseken sem „Diákvárosról” volt szó.
A fideszes politikus szerint P. Mária nem mondott igazat a bíróság előtt.
Nem tartják meg a csütörtökre kitűzött ülést.
Napokig eltarthat, amíg döntenek az esküdtek. Az ügy bírája a tárgyalási nap végén arra kérte őket, hogy alaposan gondolják át, amit láttak és hallottak, és ne vonjanak le következtetéseket személyes szimpátia vagy ellenszenv alapján.
R. Szilveszter három év makacs hallgatását törte meg. Igaz, csak írásban.
A vád szerint bemutatókon állapították meg, hogy áldozataik olyan súlyos állapotban vannak, hogy csak olyan lézeres karórával, vagy elektromos berendezésre kötött párnával lehet segíteni rajtuk, amilyet ők árulnak.
A lelkész szerint csak "ingerülten kérte számon a nőt".
Egy 54 éves férfi két év alatt 16 macskát késelt meg éjszaka a brit városban.
És 260 ezer forintra emelkedhet a garantált bérminimum. Az erről szóló tárgyalások szeptemberben kezdődhetnek.
Nem állt szóba a sajtóval a közúti veszélyeztetés miatt első fokon elítélt celeb, de azért néhány szava volt hozzájuk.
A zenész és a felesége sem fél az ítélettől. Az ügyész 7, illetve 2 évet kért a házaspárra a bíróságtól.
Júliusban tárgyalja majd a bíróság az ügyet.
Könnyű testi sértéssel és szeméremsértéssel vádolják a lelkészt.
A férfit tavaly vették őrizetbe, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy átfessenek egy ellenzéki falfirkát. Lázadások szervezése, rendőri intézkedéssel való szembeszállás és csalás címén indult ellene eljárás.
Boris Johnson a magyar miniszterelnökkel való találkozón aggályát fejezte ki az emberi jogok magyarországi helyzetével, a genderegyenlőséggel, az LMBT-közösség jogaival és a médiaszabadsággal kapcsolatban.
Berki Krisztián büntetőfékezéses ügyét tárgyalta pénteken a bíróság, azonban fél óra alatt véget ért az ülés.
Közös kárigényt nyújtottak be egy magyarországi ügyvédi irodán keresztül a baleset áldozatainak hozzátartozói, 4,3 milliárd forintot követelnek a Hableány és a Viking Sigyn üzemeltetőjén.
A vesztegetéssel vádolt fideszes képviselő örül, hogy eljutott az ügye abba a fázisba, ahol már megvédheti magát.