Donald Trump ártatlannak vallotta magát mind a négy vádpontban
A mostani ügye a 2020-as választások alatti és azt követő viselt dolgaival foglalkozik.
A mostani ügye a 2020-as választások alatti és azt követő viselt dolgaival foglalkozik.
A miniszterelnök karibi és latin-amerikai országok képviselőivel találkozik.
Az egykori tévést-úszószövetségi elnököt előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében felbujtóként szeretné elítéltetni a vád, mivel úgy gondolják, hogy Gyárfás rendelte meg riválisának, Fenyő János médiavállalkozónak a kivégzését.
A vádlott tudott arról, hogy anyja állapota folyamatosan romlik, mégsem segített rajta.
A három vádlott közül a legidősebb is csak 21 éves volt, amikor a bűncselekményt elkövették, egy negyedik vádlott egy "kliens", egy negyvenes éveiben járó férfi, aki a vádirat szerint tudta, hogy kiskorúval fekszik le.
Az egyebek mellett szexuális bántalmazással megvádolt Kevin Spacey bíróság elé állt. Londoni tárgyalásának második napján az ügyész a vádak ismertetésével nyitott.
A történelmi vádemelés Donald Trump ellen a demokraták szerint azt jelzi, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak, a republikánus tábor meghatározó része viszont úgy látja, hogy az újrázni akaró Joe Biden kiütné a riválisát az eljárással.
A Belügyminisztérium reméli, hogy az ellenzéki pártok is készek az együttműködésre és a konstruktív párbeszédre. Más jogszabályi változtatások előtt nemigen hívják egyeztetésre a pártokat, most az újabb diáktüntetés árnyékában megtették.
Kuleba kiemelte, hogy Ukrajna nem fogad el olyan javaslatokat, amelyek területeinek elvesztését vagy a konfliktus befagyasztását eredményeznék.
Schadl György ezúttal is maszkban és bilincsben jött a tárgyalóterembe, Völner Pál nem jelent meg.
A két vezető munkavacsorán találkozott, meg nem erősített információk szerint pedig Macron ukrán katonák kiképzését is vállalta.
Az ex-megasztáros Fekete még mindig házi őrizetben van, a bíróságnak kellene engedélyeznie, hogy stúdióban vehesse fel új dalait.
Győr egykori polgármestere az Ördög ügyvédje miatt indított perben tanúskodott csütörtökön, és újságírói kérdésre arról beszélt, már túl van a dolgon, sőt megerősítette a családját az ügy.
Csütörtökön tartották az öt egykori kölcseys pedagógus munkaügyi perének első tárgyalását. Törley Katalint kérdeztük az eljárás részleteiről.
Csütörtökön tartották az első tárgyalást a korábban azonnali hatállyal elbocsátott Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak ügyében. A bíró szerint érdemes lenne a feleknek megegyezniük, a tankerület egyelőre még gondolkodik.
A tisztviselő az egykori Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkárságán dolgozott és úgy döntött sportpályázatok sorsáról, hogy közben – a vád szerint – engedte magát megvesztegetni.
A vádemelés folyamataként a volt elnököt rabosították is.
Sok a panasz a tavaly, fix áron megkötött energiaszerződésekre: a cégek most eszmélnek, milyen rosszul jártak, amikor túl korán elfogadták a kereskedők ajánlatát, vagy mert nem hagytak más választást számukra a közvetítő cégek. Most rohannak a pénzük után, de rendre lepattannak a kereskedőkről. Ezt már a vállalkozói szövetség, a VOSZ sem nézi tétlenül, ahol bíznak az egyeztetésekben, de ha ezek nem hoznak eredményt, akkor akár a peres utat sem zárják ki a kirívó aránytalanságok megszüntetése érdekében.
A hároméves kisfiút még 2019 augusztusában gázolta el egy autó.
A hat pedagógus jogellenesnek tartja a munkaviszonyuk megszüntetését, miközben a tankerület azzal érvel, hogy a tanárokat nem a véleménynyilvánításuk elfojtása érdekében rúgták ki.