Tüntető textilmunkásokba lőttek Kambodzsában
Tüntető textilmunkásokba lőttek pénteken Kambodzsában a rendőrök, legalább három ember meghalt – közölték szemtanúk hírügynökségekkel.
Tüntető textilmunkásokba lőttek pénteken Kambodzsában a rendőrök, legalább három ember meghalt – közölték szemtanúk hírügynökségekkel.
Csütörtökre virradó éjjel Alexandriában csaptak össze a Murszi mellett tüntetők a kivezényelt rendőrökkel. Az összecsapásokban legkevesebb két személy életét vesztette.
500 rendőr barátaival és családtagjaival demonstrált Bangkokban. Korábban egy társukkal halálos lövés végzett, amikor összecsaptak az erőszakos tüntetőkkel.
Hatalmas tömeg vonult utcára vasárnap Kambodzsában az országot immár 28 éve irányító Hun Szen miniszterelnök lemondását és új választások kiírását követelve.
Több tízezren gyűltek össze az ukrán főváros, Kijev központjában vasárnap az ellenzék által meghirdetett megmozduláson, hogy tiltakozzanak egy újságírónőnek, az Európai Unióhoz való közeledést követelő tüntetések ismert aktivistájának brutális megverése ellen.
Török rohamrendőrök vízágyút vetettek be pénteken a Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök és kormánya lemondását követelő tüntetők ellen Isztambulban.
Két ismeretlen férfi kedd éjjel brutálisan összeverte Tetyjana Csornovol ukrán újságírónőt, a kijevi EU-párti tüntetések ismert aktivistáját - hozta nyilvánosságra szerdán a helyi média.
A thaiföldi kormány ellen tüntetők ezrei zárták körbe hétfőn azt a bangkoki stadiont, amelyben az előre hozott választások jelöltjeinek regisztrációja kezdődött volna. A demokrata párti tüntetők még az éjjel gyülekezni kezdtek a stadion körül, s elállták annak bejáratait.
A Városliget tervezett beépítése, a múzeumi negyed létrehozása ellen tartottak fáklyás felvonulást a budapesti Városligetben civil szervezetek és ellenzéki pártok tagjai. Fotók.
Civil szervezetek és ellenzéki pártok fáklyás felvonulással tiltakoztak a Városliget tervezett beépítése ellen péntek délután Budapesten.
Bolívia fővárosában könnygázzal kergette szét a rendőrség gyerekek és fiatalok menetét, amellyel a kiskorúak munkavállalási lehetőségeit korlátozó törvény ellen tiltakoztak - jelentette csütörtökön a helyi sajtó.
Civil szervezésben tüntetés kezdődött a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete előtt a NAV-botrányt kirobbantó Horváth András mellett, akinél csütörtök délelőtt tartottak házkutatást és akit személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítanak. A tüntetők átvonulnak a NAV Széchenyi utcai épületéhez.
Civil szervezésben tüntettek mintegy kétszázan csütörtök délután a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete előtt a NAV-botrányt kirobbantó Horváth András mellett, akinél csütörtök délelőtt tartottak házkutatást és akit személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítanak. A tüntetők átvonultak a NAV Széchenyi utcai épületéhez is. Incidens nem történt, leszámítva azt, hogy a civilek kifogásolták Schiffer András jelenlétét a demonstráción.
Romló életszínvonaluk, bérüknek az infláció mértékét el nem érő emelése miatt tüntetett szerda este Bécsben mintegy negyvenezer osztrák köztisztviselő.
A szakszervezetek az után hívták demonstrációra a közszféra dolgozóit, hogy kedden az új parlament megszavazta a tanárok munkaviszonyait szabályozó új törvényt. Csökken az elérhető legmagasabb bér, és megváltoznak a kötelezően teljesítendő óraszámok szabályai is. A tömegtüntetés mindössze két nappal követi az új osztrák kormány hivatalba lépését.
A BÉM dolgozói elmaradt bérükért tüntettek hétfőn. Eddig 45 ezer forintot kaptak egy év alatt, több családnál már a közműveket is kikapcsolták. A környezetvédelmi hatóság februárban leállíttatta a termelést, a tulajdonosok csődvédelmet kértek, a szakszervezet szerint pedig szét akarják rabolni az üzemet.
Az interneten szerveződött demonstrációt, amelyen az ellen tiltakoztak, hogy a politikusok kivonják magukat a korrupciós cselekmények büntetőjogi felelőssége alól a rendőrség oszlatta szét.
Legalább hét tüntetőt őrizetbe vettek a spanyol fővárosban, Madridban szombat este egy, a parlamentnél tartott tüntetésen.
Rendkívül nagy tömegben megszállta az ukrán rendőrség a kijevi belvárost, ahol az ellenzéki erők mellett mára a kormányt támogató demonstráció is készülődik - jelentette a HVG helyszínen tartózkodó tudósítója. Az ukrán fővárosban szombat délben már komoly számú kormánypárti tüntető gyülekezett, becslések szerint mintegy 30-60 ezren lehetnek az Európa téren és környékén, az ellenzék támogatói egyelőre kevesebben vannak, ők vasárnapra terveznek nagy tüntetést.
Mérget ivott tizenkét demonstráló Pekingben, hogy ezzel hívja fel magára és ügyére a figyelmet - olvasható a sina.com internetes hírportálon. Az elkeseredett tüntetők a közép-kínai Vuhan városából utaztak a fővárosba, hogy ott erőszakos kilakoltatásuk ellen tiltakozzanak.