#tüntetés

Bekiabálásokkal kezdődött a Budaházy-per

Ismét az elsőrendű vádlott melletti szimpátiatüntetéssel kezdődött a tárgyalás a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Bíróságon szerdán; a bíró bejelentette, hogy néhány napja személyesen felkereste a vádlott húga.

MTI


Iskolabezárás ellen tüntettek Nyíregyháza-Oroson

A demonstráción a Fidesz-KDNP helyi önkormányzati képviselője is a tiltakozók között volt; felszólalásában felháborítónak nevezte az intézmény megszüntetését, s közölte: nemmel fog szavazni a helyhatóság közgyűlésén a végleges döntés meghozatalakor.

MTI







Egyre durvábbak a szíriai összecsapások

Bánjászban, Szíria egyik északnyugati kikötővárosában kedd reggel folytatódott az ellenzékiek feltételezett vezetőinek a letartóztatása. Az elmúlt három nap alatt legalább 450 embert vittek el.

MTI


A LIGA akár általános sztrájkot is indíthat

Gaskó István úgy tudja, készül a háttérben a Munka törvénykönyvének teljes átalakítása is, ami a jelek szerint szintén a munkavállalók nélkül fog megtörténni. Ha így lesz, akkor nem figyelmeztető, hanem általános sztrájkot indít a LIGA Szakszervezet.

Klubrádió

Budapesten tiltakoznak bonyhádi pedagógusok

A tiltakozók szombaton kerékpárral mennek a fővárosba, és a tervek szerint szülői petíciót adnak át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, illetve Pokorni Zoltánnak, az Országgyűlés oktatási bizottsága elnökének.

MTI

Japán: tüntetés az atomenergia ellen

Ezrek tüntettek a japán fővárosban az atomenergia alkalmazása ellen szombaton, két hónappal azután, hogy egy pusztító földrengés és szökőár a Csernobil óta legsúlyosabb nukleáris balesetet okozta az országban.

MTI






Letartóztatási hullám Szíriában

A szíriai demokráciapárti tüntetők szerdán fogadkoztak, hogy a több városra kiterjedő tömeges letartóztatások ellenére folytatják "forradalmukat" a rezsim ellen.

MTI