Oltásellenes tüntetők rohamoztak meg egy épületet, mert azt hitték, az a BBC-székház
Nem tévedtek nagyot, régen tényleg ott volt a székhelye a brit közszolgálatnak, ám azóta már elköltöztek onnan.
Nem tévedtek nagyot, régen tényleg ott volt a székhelye a brit közszolgálatnak, ám azóta már elköltöztek onnan.
A kormány elrendelte Geronimo kivégzését, sokak szerint ez hiba volt. Több mint százezer ember követelte egy petíció segítségével, hogy függesszék fel a végrehajtást.
Franciaországban már sorozatban a negyedik hétvégén tiltakoznak a járványkorlátozások ellen, Olaszországban pedig a védettségi igazolvány ellen tüntettek szombaton.
A demonstrálók a megfigyelési botrány miatt vonultak a Fidesz-székház elé. A résztvevők „ÁVH, ÁVH”-t, és „Diktátor, diktátor”-t skandáltak a menet alatt.
Szerintük ez olyan ügy, amibe a kormánynak bele kellene buknia.
Új-Dél-Wales elnöke nagyon elkeseredett a demonstráció miatt, mert szerinte az még tovább gerjesztheti a járványt.
Az ellen tiltakoztak Párizsban, hogy oltási igazolvány vagy 48 órán belüli negatív teszt kell az ötven fősnél nagyobb rendezvényeken való részvételhez, a tüntetés néhány helyen erőszakba csapott át.
A Momentum által szervezett tiltakozás 17.30-kor kezdődik a Terror Háza előtt.
A két héttel korábban történt zavargásokat most tömeges letartóztatások követték a volt szovjet köztársaságban.
Lagymatag skandálás, Budaházy, Novák Előd – minden adott volt ahhoz, hogy páran kiéljék homofób indulataikat Budapesten.
Azért kell bíróság elé állnia, mert a hatóságok szerint nem engedélyezett tüntetéseken való részvételre buzdított.
Már korábban is akartak tüntetni a méltánytalanságok és az új szolgálati jogviszony miatt, de a koronavírus-járvány alatt a betegek mellett volt a helyük.
Kizárólag a kamara tagjai fognak felszólalni a nagygyűlésen.
A demonstrálók tojást és ketchupöt dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak. Sajtóhírek szerint egy rendőrnő megsérült.
A határátlépésre vonatkozó új szabályok miatt demonstrálnak a szlovák oldalon.
A tévé többször bírálta a védőoltást ellenzőket, többször is célponttá váltak a korlátozások elleni tüntetések során.
Brutális módszereket alkalmaznak a biztonsági erők a tüntetők ellen Kubában
Évtizedek óta nem látott tüntetéshullám volt a hétvégén Kubában, és bár a kormány mindent megtesz azért, hogy elfojtsa ezeket, egyelőre bizonytalan a kimenetel, hiszen a kubaiak olyat élhettek meg, amit 1959 óta nem: a szabadság érzését.
Legalább száz aktivistát, újságírót és tiltakozót tartóztattak le a hatóságok, a vezetés szerint az Egyesült Államok áll a háttérben.