Bernanke beszédére várnak az ázsiai piacok is
Kedvező nemzetközi hangulatban többnyire emelkedtek a vezető ázsiai indexek szerdán. A piacok itt is Ben Bernanke Fed-elnök szerdai kongresszusi meghallgatását várják az amerikai gazdasági kilátásokról.
Kedvező nemzetközi hangulatban többnyire emelkedtek a vezető ázsiai indexek szerdán. A piacok itt is Ben Bernanke Fed-elnök szerdai kongresszusi meghallgatását várják az amerikai gazdasági kilátásokról.
A nyugat-európai tőzsdemutatók emelkedéssel zártak kedden. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,71 százalékkal 6803,30 pontra, a frankfurti DAX-30 0,18 százalékkal 8471 pontra, a párizsi CAC-40 0,31 százalékkal 4035,50 pontra erősödött zárásra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,17 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 18 756,40 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,167 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a DJIA 30 index 0,27 százalék, az S&P 500 index 0,19 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,10 százalék nyereséggel nyitott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 76,33 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 705,65 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 73,92 pontos, 0,39 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 150,25 ponttal alacsonyabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 76,33 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,33 pontos emelkedéssel, 18 855,90 ponton nyitott kedden. Pénteki záró értékéhez képest 0,41 százalékkal erősödött.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai és ázsiai tőzsdéken.
A nyugat-európai értéktőzsdék ismét föllendültek pénteken, az élenjáró fő mutatók folytatták rekordsorozatukat. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,11 százalékos napi előrelépéssel 1246,79 ponton végzett, ismét új csúcson 2008. június óta, 9,95 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött, és 1,08 százalékkal magasabban, mint múlt pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,13 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 18 779,57 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken, az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA 30 index 0,33 százalék, az S&P 500 index 0,42 százalék, a Nasdaq Composite index 0,55 százalék nyereséget mutatott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 55,19 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 787,48 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 14,04 pontos, 0,07 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 69,23 ponttal magasabb.
Visszaestek csütörtökön a nyugat-európai értéktőzsdék, a nagyok közül csak a frankfurti piac erősödött az utolsó percekben. legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,07 százalékos napi visszalépéssel 1244,78 ponton végzett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,51 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 18 773,44 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Gyenge indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a Wall Streeten, a főként a fejlett technológiai vállalatok részvényeit jegyző Nasdaq elektronikus piacon viszont emelkedtek az árfolyamok. New Yorkban a kereskedés elején a DJIA 30 index 0,07 százalék, az S&P 500 index 0,17 százalék veszteséget, a Nasdaq Composite index pedig 0,10 százalék nyereséget mutatott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 38,84 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 747,92 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 134,99 pontos, 0,73 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 96,15 ponttal magasabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 38,84 pontos nyitás után kis mértékben korrigált csütörtök délelőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,84 pontos emelkedéssel, 18 651,77 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,21 százalékkal erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,08 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 18 612,93 ponton zárt szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 35,93 pontos nyitás után csökkent szerda kora délutánig.