BÉT: Varga bejelentése miatt aggódnak a befektetők
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,12 pontos csökkenéssel, 18 471,47 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,28 század százalékos gyengülés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,12 pontos csökkenéssel, 18 471,47 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,28 század százalékos gyengülés.
Pihenőt tartottak csütörtökön a nyugat-európai értéktőzsdék. Miután a fő tőzsdemutatók az elmúlt két napban a világválság előtti szinteket idéző, sokéves rekordokat értek el, sőt, a Dax-30 történelmi csúcsokat döntött két napon át, a befektetők időszerűnek véltek némi lassítást vagy éppen profitkivétet, mindenekelőtt a déli országokban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,17 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 18 523,59 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Február elején még visszás cirkuszi hangulatot keltett a New York Times a Tesla S-modellje körül, az első negyedéves jelentések szerint viszont az eddig masszívan veszteséges elektromos sportautógyártó nemcsak, hogy átjutott a billenőponton, jelenleg a GM-et és a Nissant is verik a piacon. A tőzsdenyitás előtt ötödével ugrott feljebb a cég részvényeinek ára.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 64,21 pontos nyitás után emelkedett egy kicsit csütörtökön délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 18 530,26 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 71,84 pontos, 0,39 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 7,63 ponttal magasabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,21 pontos emelkedéssel, 18 522,63 ponton nyitott szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,68 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 18 458,42 ponton zárt szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 63,07 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 63,07 pontos nyitás után gyengült szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 18 500,09 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,99 pontos, 0,01 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 62,08 ponttal alacsonyabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,07 pontos emelkedéssel, 18 562,17 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,34 százalékkal erősödött.
A nyugat-európai értéktőzsdék ismét erősödtek kedden, az indexek több rekordot is megdöntöttek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,19 százalékos napi előrelépéssel 1219,94 ponton végzett. Napközben ötéves csúcsot ért el 1224,23 ponton.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,80 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 18 499,10 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 19,32 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 19,32 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Nulla körüli nyitást várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett elemzők.
Növekedést jeleztek a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a hétfői kereskedés vége előtt két órával.
A kezdeti erősödés után gyengültek hétfőn a nyugat-európai értéktőzsdék indexei. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,11 százalékos napi csökkenéssel 1217,30 ponton végzett, 7,35 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Napközben új négy és félévi csúcsot ért el 1220,94 ponton.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,62 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 18 378,30 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 13,81 pontos nyitás után előbb emelkedett, majd csökkent hétfőn, kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 327,31 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 8,63 pontos, 0,05 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 5,18 ponttal alacsonyabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 13,81 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.