A Mol eredménye három százalékkal csökkent tavaly
A Mol Nyrt. 149,7 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, három százalékkal kevesebbet, mint 2011-ben - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Mol Nyrt. 149,7 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, három százalékkal kevesebbet, mint 2011-ben - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Második napja emelkedtek erőteljesen a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,10 százalékos napi előrelépéssel 1166,73 ponton végzett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,74 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 18 820,96 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult a pénteki záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 48,79 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 953,74 ponton állt, ami a pénteki záró értékéhez képest 87,04 pontos, 0,46 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 38,25 ponttal magasabb.
Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a legfontosabb ázsiai részvénypiacok: Tokióban az új jegybankelnök személyéről szóló médiaértesülések emeltek nagyot a piacon, míg Koreában a kéthetes piaci hossz után elfogyott a lendület.
Pozitív nyitás után napközben végig tartották nyereségüket az amerikai tőzsdeindexek, így két veszteséges nap után a zárás is erős szinten várható pénteken. A kereskedés vége előtt másfél órával a DJIA 30 index 0,29 százalék, az S&P 500 index 0,32 százalék, a Nasdaq Composite 0,68 százalék nyereségben állt.
Fellendülés követte pénteken a csütörtöki zuhanást és a korábbi vegyes teljesítményt a nyugat-európai értéktőzsdéken. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,20 százalékos napi előrelépéssel 1165,43 ponton végzett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,86 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel 18 866,70 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Richter esett az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 58,31 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken, kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 898,53 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 148,69 pontos, 0,79 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 90,38 ponttal magasabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,31 pontos emelkedéssel, 18 808,15 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,31 százalékkal erősödött.
A nyugat-európai értéktőzsdéken meredek esés követte csütörtökön a szerdai bizonytalankodást. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,45 százalékos napi visszalépéssel 1151,76 ponton, idei második legalacsonyabb szintjén végzett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 345,32 pontos, 1,81 százalékos csökkenéssel, 18 749,84 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 153,49 pontos nyitás után esett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 773,42 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 321,74 pontos, 1,68 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 168,25 ponttal alacsonyabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,49 pontos csökkenéssel, 18 941,67 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,80 százalékkal gyengült.
Enyhe mínuszban álltak a legfontosabb New York-i részvényindexek az amerikai tőzsdezárás előtt két órával.
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán vegyesen alakultak a keddi fellendülés után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,86 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 19 095,16 ponton zárt szerdán.
Az indexek csekély veszteségével indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapír piacokon.
New Yorkban a Kairos Society világtalálkozóját 350 fiatal vállalkozó gyűlik össze, hogy bemutassák egyedülálló innovációs ötleteiket és találkozzanak az Egyesült Államok és a világ legbefolyásosabb üzletembereivel és vezetőivel. Magyarországról három egyetemi hallgatói projekt mutathatja meg magát a Wall Streeten.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 18,03 pontos nyitás után gyengült szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 19 175,74 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 60,28 pontos, 0,31 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 78,31 ponttal alacsonyabb.