EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,31 pontos emelkedéssel, 18 808,15 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,31 százalékkal erősödött.
Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: minimális korrekció valószínű a csütörtöki csökkenés után, az európai indexek is erre mutatnak. Az elemző szerint fél százalékos pluszban nyithat a magyar tőzsde. A befektetők azonban inkább kivárnak, a nap folyamán több fontos makrogazdasági hír is megjelenhet, ezek befolyásolhatják a piacokat - közölte.
Szintén nem tartja egyértelműnek a kereskedés irányát Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője, aki szerint az emelkedés és a csökkenés mellett is több érvet lehet felsorolni. Jöhet pozitív korrekció, de több bizonytalansági tényező is van, a makrogazdasági hírek elronthatják a hangulatot - mondta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 345,32 pontos, 1,81 százalékos csökkenéssel, 18 749,84 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt. A Mol ára 330 forinttal, 1,83 százalékkal 17 670 forintra csökkent, 891,5 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 141 forinttal, 2,94 százalékkal 4660 forintra esett, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,26 százalékkal 380 forintra erősödött, forgalma 949,5 millió forint volt. A Richter 280 forinttal, 0,79 százalékkal 35 050 forintra gyengült, forgalma 412,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 263,8 millió forintos forgalom mellett 240 forinttal, 1,25 százalékkal 19 000 forintra csökkent.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.