Flambírozni kezdett a pincér, ketten meghaltak egy madridi étteremtűzben
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az étterem vendégei nehezen tudtak kimenekülni, mert a lángok a kijárat közelében csaptak fel.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az étterem vendégei nehezen tudtak kimenekülni, mert a lángok a kijárat közelében csaptak fel.
Két ember ki tudott menekülni az égő családi házból.
A robbanásban egy ember is súlyosan megsérült.
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
Több mint ötezer négyzetméteren égett a válogatásra váró hulladék.
A legtöbb áldozat Közép- és Dél-Amerikából érkezett, 28-an például guatemalaiak voltak.
A balesetben senki nem sérült meg, viszont a külügyminisztert és Ukrajnába delegált nagykövetét csak nehezen tudták kiszabadítani az autóból.
A tűzoltók a sűrű füsttel telítődött lakásban egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.
Rengeteg tűzoltó kivonult az országhatár közelében felcsapó lángokhoz, de az erős szél nehezítette a munkájukat. Délutánra sikerült eloltani a tüzet.
Összesen 250 tűzoltó és mentőmunkás küzdött a tűzzel egész éjszaka.
Eddig 170 embert kellett kimenekíteni a környékről.
A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, de az erős szél nehezítette a munkájukat.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 57 éves férfival szemben, aki 2021 tavaszán öngyújtóval okozott tüzet az egyik fővárosi kórház kétágyas kórtermében. Betegtársa olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül életét vesztette.
Egy kötelet azért rákötöttek előtte.
Budapest felé Mogyoródnál elterelik, a másik irányban lassítják a forgalmat.
A lángok a sok külföldi munkavállalónak otthont adó al-Rasz negyedben csaptak fel. A hatóságok nem közölték az áldozatok nemzetiségét.
Tizennégy tűzoltó vonult ki a várpalotai lakásba.
Gyakorlatilag teljesen kiégett egy kétszintes ház Ausztráliában, miután a garázsban töltődő elektromos bicikli akkumulátora felrobbant és kigyulladt. Az eset során szerencsére senki nem sérült meg.