#UEFA

Blatter megszólalt: "Nem tudok mindenkit, minden percben ellenőrizni"

Felszólalt a FIFA tisztújító kongresszusát megnyitó ülésén a testület elnöke, Joseph Blatter. Mint mondta, "példátlanul nehéz időszak" ez a FIFA számára. Szerinte "további rossz hírek fognak érkezni", és a szervezet "elveszítette a bizalmat, amit holnaptól kezdve vissza kell szereznie".


Platini: Blatter "azt mondta, már túl késő"

"Kértem, hogy mondjon le. Meghallgatott, majd azt mondta, nem, már túl késő" - közölte az UEFA-elnök a korrupciós botrányban érintett Joseph Blatterről. Platini, aki azt mondta, "hánynia kell az ügytől", azt is meglebegtette, hogy ha Sepp Blatter FIFA-elnök marad, az európai válogatottak bojkottálni fogják a FIFA-tornákat, így a soron következő foci-vb-t is.


Elhalasztaná a FIFA-elnökválasztást az UEFA, bojkottra is kész

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) péntekre kiírt elnökválasztó, tisztújító kongresszusának elhalasztására szólított fel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt követően, hogy az amerikai hatóságok kérésére szerdán, Zürichben letartóztatták a FIFA hét tisztviselőjét korrupció gyanújával.






UEFA: Európának járna plusz egy hely

Európának a korábbi 13 helyett 14 helyet kellene kapnia a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságra - így foglalt állást hétfőn a kontinentális szövetség (UEFA).



Csányi nem minden áron akar UEFA vezető lenni

Az egykori keleti blokkhoz tartozó ország 60 évvel a történtek után sem tudott még visszatérni az európai futballelitbe - mondta egy amerikai hírügynökségnek adott interjúban. Ugy véli azonban, nagyban segítené a magyar futball újjászületését, ha bekerülne az európai futballt irányító testület vezetésébe.


Lesöpörte a Ferencváros fellebbezését az UEFA-bizottság

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékes bizottsága elutasította a Ferencváros fellebbezését, amelyet azért nyújtott be a magyar klub, mert 50 ezer eurós pénzbírságot és egy nemzetközi mérkőzésre szóló zártkapus büntetést kapott a Rijeka elleni Európa Liga-selejtezőn történt rendbontásokért.


Az ukrajnai Lvivben még lehet BL-meccset játszani

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megítélése szerint az ukrajnai háborús viszonyok dacára gond nélkül megrendezhető Lvivben a február 17-i Bajnokok Ligája-mérkőzés a Sahtar Donyeck és a Bayern München között.


Jövő héten kerül az UEFA elé a Fradi ügye

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete jövő kedden tárgyalja a Ferencváros fellebbezését, amelyet azért nyújtott be a magyar klub, mert 50 ezer eurós pénzbírságot és egy nemzetközi mérkőzésre szóló zártkapus büntetést kapott a Rijeka elleni Európa Liga-selejtezőn történt rendbontásokért.



Blatter szerint az UEFA meg akar szabadulni tőle

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint az európai szövetség (UEFA) "meg akar szabadulni tőle", ugyanakkor a szervezet vezetésének "nincs bátorsága" ahhoz, hogy tagjai közül állítson jelöltet a május végi FIFA-elnökválasztásra.


Nincs kihívója Platininek

Szinte biztosra vehető, hogy márciusban harmadik ciklusára is megválasztják az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökét, Michel Platinit, ugyanis a szervezet hétfői közlése szerint ő az egyedüli jelölt.




Fotó: Szuperhős kisfiú lett a 2016-os foci Eb kabalafigurája

A figura a francia válogatott mezét, fehér nadrágot, futballcipőt, valamint a szuperhősökre jellemző kesztyűt és köpenyt kapott, a nagyközönség előtt pedig ma este, a Franciaország-Svédország barátságos meccs előtt, a marseille-i Stade Velodrome-ban jelenik majd meg először.