Késsel fenyegetőztek egy nemzeti dohányboltban
Késsel vagy késutánzattal fenyegette meg egy újbudai dohánybolt eladóját egy 25 év körüli férfi péntek hajnalban, majd a kasszában lévő pénzzel elmenekült – közölte honlapján a rendőrség.
Késsel vagy késutánzattal fenyegette meg egy újbudai dohánybolt eladóját egy 25 év körüli férfi péntek hajnalban, majd a kasszában lévő pénzzel elmenekült – közölte honlapján a rendőrség.
MTI
Négy és fél ezer éves települést tártak fel a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régészei a XI. kerületben, Újbudán, ahol egy építkezés előtt elvégzett ásatások során csónakalakú bronzkori házak, ősi sírok kerültek napvilágra, és a leletek között szerepel egy medvefogból készült amulett is.
MTI
Elutasította a Fővárosi Törvényszék Molnár Gyula, fővárosi MSZP-s képviselő sajtó helyreigazítási keresetét. A szocialista politikus az újbudai önkormányzat weboldalán közzétett cikk címét és tartalmát sérelmezte, amiért az számára kifogásolható módon tudósított a Fővárosi Főügyészség által, az Uniker-Coop ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozásról.
hvg.hu
Gördeszkaparkot kezdtek el kialakítani a Petőfi híd lábánál – számolt be a Városkommunikáció blog Újbuda honlapjára hivatkozva.
hvg.hu
Miközben évente milliárdos nyereségre tesznek szert a kormányváltás óta, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési cégek a kisebb bevételt biztosító lehetőségeket sem hagyják ki. A hvg.hu gyűjtése alapján ezek 19 településsel kötöttek reklámgazdai szerződést, ami esetenként arra is felhatalmazza őket, hogy piaci vetélytársaiktól díjat szedjenek azért, hogy kint lehessenek a plakátjaik. Volt olyan város, ahol a Simicska-cégek egymással versenyezve indultak a koncesszióért.
Mesterséges tó, sportpályák és kávézó is lesz a megújuló Bikás park területén.
hvg.hu
Új katolikus templom építésébe kezd az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye júniusban a Budapest-Lágymányosi Szent Adalbert plébánia területén. A Boldog Meszlényi Zoltán-templom alapkövét Erdő Péter bíboros helyezi el kedd este.
MTI
Molnár Gyula, Újbuda volt polgármestere 120 millió forint vagyoni hátrányt okozott, a Fővárosi Főügyészség hűtlen kezelés ügyében nyomoz – közölte a XI. kerületi önkormányzat.
hvg.hu
A 18-as, a 19-es, a 41-es, a 47-es és a 49-es villamosok helyett a Szent Gellért tér és a Kelenföldi pályaudvar között pótlóbuszok szállítják az utasokat, mert eltörött a sín a Bartók Béla úton.
MTI
A XI. kerületi Nevegy utca lakói visszatérhettek lakásaikba, a tűzszerészek egy közeli helyre szállították a sérült robbanószerkezetet.
MTI
Építési munkálatok közben aknavető gránátot találtak hétfő délután a főváros XI. kerületében, a Nevegy utcában.
MTI
Egy fillér jutalmat sem vett fel Újbuda polgármestere, Hoffman Tamás - közölte a XI. kerületi önkormányzat a Blikk szerdai cikkére reagálva. A polgármester visszautasítja az ezzel ellentétes állításokat.
hvg.hu
Megérkezett a Fővárosi Ítélőtáblára az ügyészség fellebbezése Molnár Gyula, Újbuda volt szocialista polgármestere és társai ügyében, akiket első fokon bűncselekmény hiányában mentett fel a hivatali visszaélés vádja alól a Fővárosi Törvényszék.
hvg.hu
Közép-Kelet-Európában először Újbudán kezdődik meg a felhőalapú, lakosságközpontú ügyintézés bevezetése. Az egyedülálló fejlesztés első lépéseként a Revevol által fejlesztett Google App Engine-en és Google Dokumentumokon alapuló testületi rendszert hoztak létre, amely már önmagában egy tonnával csökkenti az évi papírfelhasználást.
hvg.hu
Molnár Gyula visszatér az újbudai politikai és közéletbe, sőt azt tervezi, hogy 2014-ben újraindul a polgármesteri tisztségért - írta csütörtöki számában a Népszava.
MTI
Adománybolt nyílt kedden Újbudán amely angol mintára, az üzletnek felajánlásként átadott használt tárgyakat alacsony áron értékesíti. Ezzel az adományozó nem termel hulladékot és felesleget, a vevő pedig olcsón juthat jó minőségű használati tárgyakhoz. A bevételből karitatív célokat támogatnak.
MTI
Csőtörés miatt más útvonalon jár hétfőn délután a 87-es és a 87A jelű busz a XI. kerületben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
hvg.hu
Huszonnégy, kedvezményesen bérelhető lakást biztosít a főváros XI. kerületében dolgozó rendőröknek a helyi önkormányzat; az első tíz lakást csütörtökön adták át.
MTI
A meleg miatt felpúposodott a villamossín a XI. kerületben, a Fővárosi Művelődési Ház nevű megállóhelynél.
MTI
Egy 2008-as dokumentumból plagizálták az újbudai önkormányzat számára készített informatikai stratégiát – derítette ki az Újbuda másként blog. A stratégia elkészítését a fideszes önkormányzat informatikai cége egy külsős vállalkozással készíttette el hárommillió forintért. Az ügyben az önkormányzat belső vizsgálatot indított.
Zubor Zalán