#Újpest

Verekedés a bíróságon: A fájdalmat 20 év alatt sem lehet feldolgozni (videó)

A magyar bíróságokon szinte példátlan verekedés tört ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalótermében. Egy 20 évvel ezelőtti gyilkosság vádlottjára támadtak rá annak a hétéves kisfiúnak és az édesanyjának a rokonai, akiket a vád szerint 1996-ban brutálisan meggyilkolt. Még a bíró is azt mondta, hogy megérti az indulatokat.







Félreértett pitonos posztja miatt reklamált Wintermantel

Újpest polgármestere arról posztolt hétfő délután a Facebookon, hogy az újpesti állatmentők befogtak egy fiatal tigrispitont. Pár órával később pedig már amiatt reklamált Wintermantel Zsolt egy másik posztban, hogy a 444.hu úgy vette át a tigrispitonos sztorit, mintha a veszélyes hüllőt Újpesten fogták volna be.




Fideszes polgármester is nyíltan idiótázza az MLSZ-t

Már Újpest polgármestere is nyilvánosan dühöng az interneten, amiért a magyar kupadöntőre csak szurkolói kártyával lehet jegyet venni. Az újpestiek szerint ezzel rajtuk csattan az, hogy Kubatov Gábor régóta vívja a maga vénaszkenneres harcát a Fradi híveivel, hiszen emiatt kell most a „gyakorlattól eltérően” nekik is kártyát villantaniuk a bejutáshoz. Van, aki ezért inkább otthon is marad.









Az Újpest öt év után újra legyőzte a Videotont

A címvédő Videoton 1-0-ra kikapott Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 20., idei első fordulójában, szombaton. Az újpestiek öt év után nyertek ismét bajnoki mérkőzésen a székesfehérvári együttes ellen, a mostani idényben pedig már nyolc meccs óta veretlenek.



Kikapott a Ferencváros az Újpesttől

Az éllovas Ferencváros éppen ősi riválisától, az Újpesttől szenvedte el első vereségét a Groupama Arénában: a lila-fehérek 1-0-ra nyertek a labdarúgó OTP Bank Liga 19., idei utolsó fordulójának szombat esti rangadóján.