Megtiltották, mégis bontanak egy műemléki vendéglőt Újpesten
A bontást a kerület fideszes polgármesterének felháborodása és az örökségvédelmi hivatal felszólítására sem hagyták abba. Az általunk megkérdezett építész is értetlenül áll az eset előtt.
A bontást a kerület fideszes polgármesterének felháborodása és az örökségvédelmi hivatal felszólítására sem hagyták abba. Az általunk megkérdezett építész is értetlenül áll az eset előtt.
hvg.hu
A rendőrség válaszolt a Zoom.hu kérdéseire az igazoltatás közben elhunyt férfi ügyében, de továbbra sem világos minden részlet.
hvg.hu
Egy karambol után felborult egy kisbusz az újpesti Árpád út és Rózsa utca kereszteződésében.
hvg.hu
Az egyiktől sikerült elvennie az ékszert, a másik viszont elijesztette.
hvg.hu
Rendőrök jelentek meg két hete abban az újpesti lakótelepi lakásban, ahová szépülni vágyó ügyfelek jártak. Elképzelhető, hogy nem a legjobb szakembert választották.
hvg.hu
Közel kétszáz kezelést végzett páciensein az ismeretlen szérummal dolgozó nő. A rendőrség kuruzslással gyanúsítja.
hvg.hu
Több mint 21 évvel a brutális bűncselekmény után jogerősen is elítélték azt a libanoni férfit, aki tavaly a cipőjét vágta az első fokon eljáró bíróhoz.
MTI
Egy ember súlyos, kettő közepesen súlyos szén-monoxid-mérgezést szenvedett Újpesten, egy Árpád úti lakásban.
hvg.hu
A két bozótvágóval aztán a buszon fenyegette meg a társaságot, akivel előtte szóváltásba keveredett.
hvg.hu
"Na most húzzatok a ***-ba!" – üzente a Facebookon a híresen nagy Vasas-drukker Schiffer András, mivel jelenleg a XIII. kerületi csapat otthona is a Szusza Ferenc Stadion – mindkét csapat licenckérelmét elutasította az MLSZ.
hvg.hu
Miközben a kereslet továbbra is erős, érezhetően elkezdett növekedni a kínálat is a IV. és XV. kerület ingatlanpiacán, főleg az új építésű lakásoknál – mondja Balla Frigyes, a Balla Ingatlan észak-pesti irodájának szakmai vezetője. A kínálat bővülésének hatására a két kerület ingatlanpiaca akár kínálati piaccá is alakulhat a közeljövőben, miközben az árak ereszkedésbe kezdhetnek.
hvg.hu
Elpusztult az a kiskutya, amit gazdája részeg apja dobott ki egy hónappal ezelőtt egy ötödik emeleti erkélyről.
hvg.hu
Ötvenmillió forint értékű amfetamin piacra kerülését akadályozták meg a készenléti rendőrség nyomozói egy kábítószerlabor felszámolásával Budapesten – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
MTI
Az újpesti Deák Ferenc utcában égett két autó, egy harmadik pedig megrongálódott.
hvg.hu
Az Újpest FC nem tudott megállapodni az UTE-val, a Vasas viszont igen, ezért az újpestiek Kecskeméten játszhatnak, a Vasas pedig Újpesten.
MTI
MTI
hvg.hu
A csoportos bunyóban majdnem százan vettek részt. Az esetről beszámoló beszédes nevű Hooligans TV győztest is hirdetett.
hvg.hu
A tragikus veronai buszbaleset áldozataira emlékeznek, s az érintetteknek gyűjtenek a csütörtöki Fradi-Újpesten.
hvg.hu
A használatbavételi engedélyig az Újpest Kecskeméten játszik.
MTI
A csütörtöki meccs bevételét a hozzátartozók segítségére ajánlják fel.
hvg.hu