Ukrajna NATO-csatlakozásáról terjesztettek be javaslatot
Ukrajnának NATO-csatlakozásáról terjesztett be törvényjavaslatot az új kormánytöbbséghez tartozó, legnagyobb létszámú Haza (Batykivscsina) frakció három képviselője.
Ukrajnának NATO-csatlakozásáról terjesztett be törvényjavaslatot az új kormánytöbbséghez tartozó, legnagyobb létszámú Haza (Batykivscsina) frakció három képviselője.
MTI
Mintegy húsz százalékkal csökkenti kapacitásait a Wizz Air Ukrajnában a politikai válság miatt – mondta Váradi József vezérigazgató szerdán.
MTI
Az ukrán pénzügyminiszter lát arra lehetőséget, hogy az ukrán állam hitelezőivel tárgyaljon a devizában fennálló államadósság átstrukturálásáról – tudósít a Reuters hírügynökség. Olekszandr Slapak pénzügyminiszter szerint javaslatot tesznek ilyen tárgyalásra hitelezőikkel. Ez pedig egyfajta csődeseményt jelent. A pénzügyminiszter ugyanakkor arról nem beszélt, az államadósság mekkora részét érintené az átstrukturálás.
hvg.hu
Különbözőképpen értelmezik a szerb politikusok Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi kijelentését, amely párhuzamot vont Koszovó és a Krím félsziget között.
MTI
Magyar megfigyelő is lesz a 35 Ukrajnába küldött az EBESZ-megfigyelő között.
MTI
MTI
hvg.hu
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nem ment el Párizsban a John Kerry amerikai külügyminiszter által szervezett egyeztetésre.
hvg.hu
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán déli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy egy 11 milliárd eurós Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segélycsomagról tesznek javaslatot.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ukrán kormány értékesíti a minisztériumok csaknem 1500 darabból álló gépkocsiparkját – jelentette be Olekszandr Slapak pénzügyminiszter szerdán.
MTI
Cáfolta a moszkvai egyetem rektora az ukrajnai orosz beavatkozást kritizáló professzor kirúgását – írja az Interfax hírügynökség.
MTI
„Csak azért, mert itt, az RT-nél dolgozom, nem jelenti azt, hogy nincs szerkesztői függetlenségem, és nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire ellenzek mindenféle katonai megszállást független országok között” – így fejezte be mondanivalóját hétfőn a Russia Today orosz hírtelevízió amerikai adásának műsorvezetője, aki a krími megszállás miatt fakadt ki. Abby Martint nem akarják megbüntetni a főnökei, legalábbis ezt mondják, hanem egy kis terepmunkára küldenék a Krímbe. A műsorvezető azt mondta, hogy nem megy Ukrajnába.
hvg.hu
Az új ukrán vezetés "végzetes hibái" és a német külpolitika "katasztrofális" teljesítménye is hozzájárult a krími válsághoz a Spiegel Online német hírportál értékelése szerint.
MTI
Nemzetközi körözést adott ki Oroszország Dmitro Jaros, a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű ukrán szélsőséges tömörülés vezetője ellen, és távollétében vádat emeltek ellene - jelentette be szerdán Vlagyimir Markin, az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője.
MTI
Az új ukrán kormány elsőrendű feladata decentralizálni az elmúlt négy év alatt Kijevben központosított hatalmat, és több önrendelkezési jogot biztosítani a régióknak - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök a szerdai kormányülést megnyitó beszédében.
MTI
Moszkva az Európa Tanács (ET) Velencei Bizottságához fordult, kezdeményezve az ukrán parlament döntéseinek törvényességi vizsgálatát - jelentette be szerdán az orosz duma elnöke.
MTI
Szergej Lavrov orosz külügyimiszter Madridban sajtótájékoztatón azt mondta, szerintük Ukrajnában puccsot hajtottak végre az alkotmányt megsértő tüntetők, de jelenleg "helyi önvédelmi erők" és nem orosz katonai egységek mozgolódnak a Krímben.
hvg.hu
Sikeres belföldi kötvénykibocsátást hajtott végre Ukrajna, magas hozammal.
MTI
Teljesen megalapozatlanok Vlagyimir Putyin azon vádjai, amely szerint Lengyelországban képezték ki a kijevi Majdan tér fegyveres tüntetőit.
MTI
Az orosz központi bank hétfőn 11,4 milliárd dollárt költött a rubel védelmére, pénteken pedig 1,1 milliárd dollárt.
MTI
Az ukrán rendőrség szerdán bejelentette, hogy Donyeckben megkezdte a megyei állami közigazgatási hivatal tüntetők által elfoglalt épületének kiürítését.
MTI
Ausztrália kormánya szerdán bejelentette, hogy kész ideiglenes menedéket nyújtani a válsághelyzetben lévő Ukrajnából érkezőknek, de később vissza kell térniük hazájukba.
MTI