Hosszú Katinka nyert 200 méter vegyesen Austinban
Hosszú Katinka az első két napon szerzett két ezüst és egy bronz után aranyérmet érő teljesítménnyel is kirukkolt az egyesült államokbeli Austinban rendezett nemzetközi úszóviadalon.
Hosszú Katinka az első két napon szerzett két ezüst és egy bronz után aranyérmet érő teljesítménnyel is kirukkolt az egyesült államokbeli Austinban rendezett nemzetközi úszóviadalon.
MTI
A korrupció elleni harc nemcsak a demokrácia kiteljesedését, a befektetői környezet javulását szolgálja, hanem nemzetbiztonsági kérdés is - mondta Bukarestben Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese a román Mediafax hírügynökségnek.
MTI
A KOMO-TV által közreadott képen Eclipse, egy fekete nőstény labrador látható egy seattle-i buszon. Ha a gazdája nem fejezi be a cigaretta elszívását, amikor a busz megérkezik, Eclipse egyedül száll fel és utazik úticéljáig, egy kutyasétáltató parkig a járat utasainak nagy tetszésére.
MTI
Hivatalában fogadta André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője Schiffer Andrást és Szél Bernadettet. Az LMP-s politikusok elmondása szerint az derült ki, hogy bűncselekmény nélkül is folytathattak korrupciót az Egyesült Államokból kitiltottak. Schiffer úgy gondolja, továbbra is Orbán Viktor miniszterelnököt terheli "felelősség és a mulasztás" az ügyben, mivel minden eszköze meglenne arra, hogy kiderítse, mely magyar hivatalos személyeket, milyen indokkal tiltottak ki az Egyesült Államokból.
MTI
A magyarok többsége Amerikához húz, és inkább Magyarországot tartják felelősnek a két ország kapcsolatainak romlásáért – derült ki a Medián felméréséből. Kiderült, hogy még a Jobbik szavazótáborából is sokkal többen választanák szövetségesnek az USA-t, mint Oroszországot, miközben a fidszeseknél nagyjából egyforma az oroszokhoz, illetve az amerikaiakhoz húzók aránya.
hvg.hu
Egyelőre nem tudni, mi volt a veteránkórház elleni támadás indítéka. A hírek szerint egy orvos és a lövöldöző vesztette életét.
MTI
Újra a republikánus John Boehnert választotta elnökévé az amerikai képviselőház kedden, annak ellenére, hogy a Tea Party tagjai az utóbbi napokban megpróbáltak palotaforradalmat szítani a veterán politikus ellen.
MTI
Az Emma és a Liam számít a legnépszerűbb gyerekneveknek az USA-ban, de a most közzétett térképekről az is kiderül, hogy mely nevek jellemzőek leginkább egy-egy államra – Kentuckyban például a Macira esküsznek a lánygyermekes szülők.
hvg.hu
Szijjártó Péter a múlt év végén kezdeményezte az amerikai külügynél André Goodfriend diplomáciai mentességének megszüntetését, az Egyesült Államokban azonban egyelőre vizsgálják a magyar kérést.
hvg.hu
Diplomaták szerint Irán és az Egyesült Államok előzetes egyezségre jutott egy olyan megoldásról, amely Washington reményei szerint csökkentené Teherán atomfegyver-előállítási képességét. Az iráni külügyminisztérium azonban cáfolta szombaton az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó diplomaták közlését.
MTI
Lezuhant egy kétmotoros kisrepülőgép az egyesült államokbeli Kentuckyban, a balesetben négy ember meghalt, egy hétéves kislány viszont túlélte a becsapódást, kimászott a roncsok közül, és értesítette a történtekről a közelben lakókat.
MTI
Új oldaláról mutatkozott be az amerikai sajtóban Nancy Goodman Brinker, az USA volt magyarországi nagykövete, aki egy lap beszámolója szerint manapság bokszedzésekre jár.
hvg.hu
Magyarország műveleti terület, ám nem csak az amerikaiak mutatnak fokozott érdeklődést iránta – nyilatkozta a Népszabadságnak Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke.
MTI
A marylandi egyházi méltóság 20 perccel később tért vissza a baleset helyszínére, hogy vállalja tettét. Áldozata egy 41 éves kerékpáros férfi volt.
MTI
Alaposan kiszellőztette a fejét vasárnap délután André Goodfriend amerikai ügyvivő, aki a várnegyedből egészen a Városligetig sétált el. A Twitteren azt írta, élvezte a hideget és a havat is, sőt, több útközben készített fotót is közzétett.
hvg.hu
Az észak-koreai rakéta- és atomprogrammal kapcsolatos titkosszolgálati információkat oszt meg egymással az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea.
MTI
A City egyes elemzői szerint az eddig vártnál hamarabb, valószínűleg már tíz év múlva Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, Oroszország és Németország pedig visszaesik.
MTI
Csökkent a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban.
MTI
Az Iszlám Állam fegyveresei Szíria északkeleti részén szerdán lelőttek egy jordániai vadászgépet, amely az amerikaiak által vezetett koalíció légi támadásaiban vett részt
MTI
Újabb színes bőrű fiatalembert lőtt le egy rendőr az Egyesült Államokban, ezúttal a Missouri államban lévő Saint Louis egyik külvárosában. A 18 éves fiatal pisztolyt fogott a rendőrre, aki ezután nyúlt fegyveréért - jelentették be a helyi hatóságok.
MTI