Szenegáliak seprik az utcákat egy orosz városban, mert az észak-koreaiakat már nem tudja megfizetni az önkormányzat
Pedig Orenburg polgármestere szerint az észak-koreai utcaseprők úgy dolgoznak, mint a robotok.
Pedig Orenburg polgármestere szerint az észak-koreai utcaseprők úgy dolgoznak, mint a robotok.
HVG
A katalóniai Girona mostanában nem csak a focicsapat jó szereplésével hívja fel magára a figyelmet – a legutóbbi fordulóban pontot raboltak Madridban az Atleticótól. Hanem például azzal is, hogy a 100 ezres város utcaseprői kötelesek a zsebükben tartani egy kütyüt, amely jelzi, hogy éppen hol vannak.
hvg.hu
A rendőrség megsemmisített egy gyanús csomagot hétfőn New Jersey állam Elizabeth városának vasútállomása közelében, mert attól tartottak, robbanóanyag van benne - közölte a település polgármestere.
MTI