szerző:
hvg.hu

A katalóniai Girona mostanában nem csak a focicsapat jó szereplésével hívja fel magára a figyelmet – a legutóbbi fordulóban pontot raboltak Madridban az Atleticótól. Hanem például azzal is, hogy a 100 ezres város utcaseprői kötelesek a zsebükben tartani egy kütyüt, amely jelzi, hogy éppen hol vannak.

Az intézkedésnek vannak előzményei. Gironában már két éve GPS nyomkövetőkkel szerelték fel a közutakat tisztító járműveket. Ezzel a munka jobb szervezését segítették elő, továbbá a lakosság informálását – a polgármesteri hivatal és a munkálatokat végző cég szerint. De pár hete a városban dolgozó kb. ötven utcaseprőt is arra kötelezték, hogy egy kis nyomkövetőt tartsanak a zsebükben. Az úttisztító munkásokat is tömörítő szakszervezet egyik vezetője szerint ez valójában „orwelli módszer”. A lényeg az, hogy a cég vezetői minél több munkára kényszerítsék legszerényebben fizetett alkalmazottaikat. Az illetékes gironai polgármester-helyettes viszont azt mondta: csakis a jobb munkaszervezésről és a lakosság informálásáról van szó. Van ugyanis a polgármesteri hivatalnak egy weboldala, ahol mindenki követheti az utcák tisztán tartását.

Na, de miről is beszél a főhivatalnok?

 Már száz évvel ezelőtt is bárki meggyőződhetett arról, hogy tiszta vagy koszos az utca, ha kinézett az ablakon, vagy netán lement az utcára. A spanyol utcaseprők GPS ellenőrzéséről beszámoló párizsi Le Figaro francia szakértőket is megkérdezett. Szerintük nem indokolatlan a korszerű technika alkalmazása, de a legrosszabbul fizetett, a legszerényebben képzett és a leginkább kiszolgáltatott munkaerőre bevetni több mint pofátlanság, sőt nemzetközi konvenciókba is ütközik. Ezt a véleményt osztja az érintett spanyol szakszervezet is, amely bíróságon támadta meg az utcaseprők GPS-es megfigyelését elrendelő gironai döntést. (Képünk illusztráció)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Panaszkodnak a munkások, nem engedik be őket egy budapesti étterembe

Panaszkodnak a munkások, nem engedik be őket egy budapesti étterembe

Amit most tesznek a hajléktalanokkal, az még mélyebbre lökheti őket

Amit most tesznek a hajléktalanokkal, az még mélyebbre lökheti őket

Köd és nap a jövő héten - majd jön a lehűlés

Köd és nap a jövő héten - majd jön a lehűlés

Gulyás Gergely: A CEU oktatójának haladéktalanul bocsánatot kell kérnie

Gulyás Gergely: A CEU oktatójának haladéktalanul bocsánatot kell kérnie

Momentumos jelölt csap össze a Fidesszel a fővárosi időközi választáson

Momentumos jelölt csap össze a Fidesszel a fővárosi időközi választáson

Börtönbe megy az angol házaspár, amely Hitlernek nevezte el gyerekét

Börtönbe megy az angol házaspár, amely Hitlernek nevezte el gyerekét