Társkereső nőktől csalt ki több mint 50 milliót a büntetett előéletű férfi
A férfi magát delegációs sofőrnek vagy bizalmi állással rendelkező embernek adta ki.
A férfi magát delegációs sofőrnek vagy bizalmi állással rendelkező embernek adta ki.
HVG
A rapper azt mondja, tiszteletben fogja tartani a bírósági ítéletet, és fellebbezni sem fog ellene.
HVG
A vád szerint az idős asszony nem adta meg az elsőbbséget a mögötte hirtelen feltűnt, száguldó autónak.
HVG
Életképes gyermeket szült, de a szülés után nem látta el: becsavarta egy pokrócba, amit egy tornazsákba tett, és lakásban egy szekrénybe rejtette, ahol a csecsemő elhunyt.
HVG
Az ügyészség javítóintézetbe küldené az elkövetőket, akik loptak és rongáltak is.
HVG
Két és fél milliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
HVG
A tragédiát egy arra járó férfi akadályozta meg, aki kimentette a kisbabát, és értesítette a mentőket.
HVG
Az ügyészség ugyanakkor enyhe büntetést javasol, mert az áldozat más betegségei is közrejátszottak a halálában.
HVG
A nő mozgásában korlátozott volt, de vádlott többször is megverte, de nem hívott hozzá mentőt.
HVG
Biró Ferenc Pálnak meggyőződése, hogy „a bukott hatalom egyik utolsó embere politikai küldetést teljesít”.
HVG
Az egyik kapitányt az Egyesült Királyságban állítják bíróság elé, a másikat Finnországban.
HVG
Négy ügyben nyomozás folyik a sztár ellen, négy másikban is meggyanúsították, de nem emeltek vádat ellene.
MTI
Az Integritás Hatóság elnöke egy általa alkalmazott férfi munkaköreit ecsetelte.
HVG
Az Integritás Hatóság elnöke szerint aggasztó, hogy akkor emeltek ellene vádat, amikor a parlament elé kerül az antikorrupciós törvényjavaslat.
HVG
A vádhatóság szerint Biró Ferenc Pál 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.
HVG
Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat két nő és két férfi ellen.
HVG
Legalább 40 km/h sebességgel ütötte el barátja ellenségét, aki életveszélyesen megsérült.
HVG
Durva családi erőszakról számolt be az ügyészség, végül kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt vádat emeltek az apával szemben, aki kiskorú gyermeke előtt, rendszeresen bántalmazta a feleségét.
HVG
A harmincas éveiben járó férfi többször is szexuális cselekményre vett rá egy lányt, akivel nevelőjeként befolyási viszonyban állt.
HVG