Bútorlábbal támadtak három szlovák férfira egy Pest megyei munkásszállón

Két ukrán férfi ellen, akik szintén a munkásszállón éltek, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat.

  • HVG

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pest Vármegyei Főügyészség két ukrán férfival szemben, akik három szlovák állampolgárra támadtak egy munkásszállón.

A vádirat szerint a bűnügy két vádlottja egy Gyál közeli településen, egy munkásszállón élt, ott lakott a három szlovák állampolgár is. 2025 júniusában az egyik vádlott az udvaron magához vett egy fa bútorlábat, és társával a mosdóban tartózkodó egyik sértett után mentek. Megütötték a fején, de sikerült kimenekülnie és csatlakoznia a társaihoz.

A támadók követték, eközben a másik vádlott is magához vett egy bútorlábat. A szlovákok szobájába érve rájuk támadtak, még azt se kímélték, aki az ágyában aludt. A bántalmazásnak a szálláshelyen tartózkodó nő közbelépése vetett véget, aki rászólt a vádlottakra.

Időközben az egyik szomszéd értesítette a rendőrséget. Az egyik férfit a helyszínen elfogták, a társa elmenekült, és ismeretlen helyre távozott. A három férfi közül az egyiknek súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, két társának könnyű sérülései keletkeztek. A támadott testtájékra és a bántalmazás eszközeire figyelemmel ugyanakkor fennállt annak a reális esélye, hogy a súlyosan sérült férfi életveszélyes állapotba kerül.

A Pest Vármegyei Főügyészség a két férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérlete mellett minősített és alapeseti súlyos testi sértés kísérletével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni.

Nyitókép: A rendőrségi szemlefotón a bántalmazás egyik eszköze látható. Fotó: Magyarország Ügyészsége

Hozzászólások