#vádemelés


Nem emelnek vádat a vendégeket lehúzó soproni szálloda ügyében

Nem kezdeményezett vádemelést a rendőrég annak a soproni szállodának az ügyében, amely úgy zárt be tavaly nyáron, hogy négyszáznál több, előzetesen fizető ügyfél pénzét nem tudta visszaadni. A károsultak polgári pert indíthatnak - hangzott el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján.


Sukoró: megszüntették a nyomozást Gyurcsány ellen

Bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen a sukorói telekcsere ügyében – közölte pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség. Vádat emeltek viszont öt ember, köztük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két egykori vezetője, Tátrai Miklós volt vezérigazgató és Császy Zsolt volt értékesítési igazgató ellen.














Vádat emeltek Gyurcsány volt minisztere ellen

Vádat emelt az ügyészség Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere ellen magánokirat-hamisítás vétsége miatt, miután az ügyben lefolytatott nyomozás megerősítette a feljelentésben foglaltakat.


Napokon belül vádat emelnek Toroczkai ellen

Megtörtént az iratismertetés, így várhatóan napokon belül vádemelési javaslattal lezárja a Budapesti Rendőr-főkapitányság a kényszerítés gyanújával indított nyomozást Toroczkai László ügyében - írta a Népszabadság csütörtöki számában.



Hat ember vádoltak meg a brit sajtóbotrány ügyében

Vádat emeltek Rebekah Brooks, a News International volt vezérigazgatója és öt további személy, köztük Brooks férje ellen a News of the World című, azóta megszüntetett brit vasárnapi bulvárlap körül kirobbant telefonlehallgatási botrány ügyében.