#vádemelés

Az ügyészség vádat emelt az Aquaworld három volt dolgozója ellen

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az Aquaworld három volt dolgozója ellen az élményfürdőben 2009 júliusában történt baleset miatt, amelyben egy rosszul rögzített aknafedél miatt egy kilencéves kisfiú bezuhant a gépészeti térbe, és meghalt - számolt be kedden a Magyar Televízió déli híradója.


MH: Keller László ellen vádat emelhetnek

A Medgyessy-kormány közpénzügyi államtitkárát hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség, jelenleg az ügy vádelőkészítő szakaszban van - írja a Magyar Hírlap.









MH: vádemelési javaslat Verók és társai ellen

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal élt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester és tizenkét további MSZP-s és SZDSZ-es képviselő ügyében - írja a szombati Magyar Hírlap.









Herényi, Szilvásy, Tóth és Dávid - vádat emeltek a volt politikusok ellen

A Független Hírügynökség értesülései szerint vádat emelt az ügyészség Szilvásy György korábbi titokminiszter, Dávid Ibolya, Herényi Károly és Tóth Károly volt országgyűlési képviselők ellen személyes adattal visszaélés vétsége és más bűncselekmény miatt az úgynevezett lehallgatási botránnyal kapcsolatban.


Molnár Gyulának bíróságra kell járnia

A Budai Központi Kerületi Bíróság a november végi vádemelés alapján a tárgyalást jövő év elejére tűzheti ki Molnár Gyula becsületsértési ügyében, a vétség legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - írja a Magyar Nemzet.