#vagyonnyilatkozat



Matolcsyt, Poltot is megbüntethetik

Benyújtotta a parlament mentelmi bizottsága az Országgyűlésnek azt a javaslatát, amely minden, a szakbizottságnak nyilatkozni köteles tisztségviselőnél érvényesítené azt, hogy ha elmulasztja a vagyonnyilatkozat-tételt, annak pótlásáig tisztségét nem gyakorolhatja, javadalmazásban nem részesülhet.


Index: 100 milliós házat épít a fideszes Láng Zsolt

Összesen a százmillió forintot közelíti annak a teleknek és háznak az ára, amelyet most épít Láng Zsolt fideszes polgármester, az azonban vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy pontosan hogyan tett szert ennyi pénzre – írja az Index.hu.


Továbbra is homály fedi Szijjártó tavaly szerzett millióit

„Ne essen se az elvileg gazdasági portálként önmagát eladó hvg.hu, se az egykori szóvivő kolléga, Török Zsolt hibájába” – így kommentálta Szijjártó Péter a tavalyi vagyongyarapodásával kapcsolatos kérdést a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára most sem árulta el, hogy a félretett fizetése mellett pontosan milyen befektetések hoztak neki plusz milliókat 2012-ben.


Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Zsiga Marcell ellen

A fideszes Zsiga Marcell kellő magyarázatot adott arra, honnan volt pénze házvásárlásra, a parlament mentelmi bizottsága ezért – kormánypárti szavazatokkal – úgy döntött: nem rendel el vagyonnyilatkozati eljárást – közölte hétfőn újságírókkal Rubovszky György, a testület KDNP-s elnöke.



Zsiga Marcell vagyonnyilatkozatáról jövő héten döntenek

Határidőre válaszolt Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kérdésekre, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága jövő heti ülésén dönt, elfogadja-e azt - mondta a testület elnöke, a KDNP-s Rubovszky György.




Így magyarázza Zsiga Marcell a házvásárlást

Zsiga Marcell fideszes parlamenti képviselő vagyonnyilatkozataiból nem derül ki, milyen forrásból tudta megvenni tavaly októberben a miskolctapolcai házát - írta a Blikk. Utolértük és megkérdeztük a politikust.


Blikk: miből vett 40 milliós házat a fideszes képviselő?

Negyvenmillió forintért árulták azt a házat, amelybe nemrég Zsiga Marcell fideszes képviselő költözött, de vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy miből futotta erre, írja a Blikk, ezért a napilap vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez az Országgyűlés mentelmi ­bizottságánál.


Rogán elvesztette a pénze felét, Orbánék jobban elférnek otthon

Matolcsy György nem vett állampapírt, és Varga Mihály sem túl sokat. Budai Gyula ellenben agrárpolitikushoz méltó befektetést talált, sportlovakat vásárol. A péntekre virradóra közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokból sok minden kiderül, például az, hogy Rogán Antal nem járt jól az előléptetéssel, az Orbán család két legidősebb gyermeke pedig már nem lakik otthon.


Egy képviselő se késett el a vagyonnyilatkozatával

Valamennyi országgyűlési képviselő és állami tisztségviselő időben leadta saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát a csütörtöki határidőig - közölte Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke.


Még csak 150 képviselő nyilatkozott a vagyonáról

Egy hetük maradt a parlamenti képviselőknek arra, hogy a leadási határidőig teljesítsék vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüket. Csütörtök délelőttig a 386-ból 150 honatya adta le saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát - tudta meg az Országgyűlés mentelmi bizottságától az MTI.






Orbánnak öt napja van nyilatkozni a vagyonnyilatkozatáról

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt a Demokratikus Koalíció őt érintő, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményező indítványáról és arra kérte a kormányfőt, hogy öt napon belül nyilatkozzon az ügyben.