Letenyén meg kell ismételni a polgármester-választást
Megsemmisítette a letenyei polgármester-választás eredményét hétfőn a Zala Megyei Bíróság, mert a mozgóurnás szavazás során egy szociális intézményben befolyásolták a szavazókat.
Megsemmisítette a letenyei polgármester-választás eredményét hétfőn a Zala Megyei Bíróság, mert a mozgóurnás szavazás során egy szociális intézményben befolyásolták a szavazókat.
MTI
Dicsérően nyilatkozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hétfőn a hét végi kirgizisztáni parlamenti választásokról, kijelentve, hogy a közép-ázsiai országban "az alapvető jogok tiszteletben tartásával bonyolították le a szavazást", konszolidálták a közép-ázsiai országban megindított "demokratikus folyamatot".
MTI
Az LMP kampányfőnöke Nyakót és Szijjártót megszégyenítően kozmetikázza sikernek a kudarcot. Azonban kiderült: az LMP nem országos párt, nem profi médiapárt, sőt, még csak nem is párt - olvasható a Véleményvezér blogon.
hvg.hu
Öt cég hozott nyilvánosságra összevethető adatokat, amelyek között komoly tévedések is voltak. Török Gábor politológus legfrissebb bejegyzésében a közvélemény-kutatásokat hasonlítja össze.
hvg.hu
Kétharmados parlamenti többség, Budapest, az összes megye, az összes megyei jogú város (kivéve Szeged), a legtöbb közepes és nagyváros - a Fidesz mindent megnyert, amit demokratikus körülmények között egy párt megnyerhet - olvasható a Mandiner blogon.
hvg.hu
A hatóság eljárásának megzavarása miatt indított eljárást a rendőrség Polgár Tamással, a Tomcat néven elhíresült bloggerrel szemben, miután - gyanús körülmények között - két budapesti választási helyiségben is megjelent, ahol ismeretlenek mobiltelefonokat dobtak a szavazóurnákba - értesült a HavariaPress. Az esettel kapcsolatban megtartott házkutatások során egy üres választási urnát is találtak a nyomozók.
MTI
MTI
hvg.hu
Orbán Viktor tegnapi győzelmi beszédében kétmillió embert húsz évre utólagosan kizárt az országból - írja a Gulyásdemokrácia blog szerzője.
hvg.hu
Bármennyire furcsa ezt mondani egy 1990 után eddig nem látott, elsöprő győzelem esetén, de az önkormányzati választáson valójában papírforma eredmény született - írja Török Gábor politológus.
hvg.hu
Hugo Chávez venezuelai elnök pártja többséget szerzett a parlamentben a vasárnap megtartott választásokon, de az ellenzéknek sikerült elhódítania a mandátumok több mint egyharmadát, veszélybe sodorva ezzel Chávez szocialista "forradalmának" folytatását és az államfő 2012-es újraválasztását.
MTI
Venezuelában hétfőn hajnalban még semmilyen eredményt nem tettek közzé az előző este véget ért parlamenti választásokról, amelyek kimenetele elemzők szerint nagy jelentőséggel bír Hugo Chávez elnök szocialista "forradalmának" folytatása és 2012-es újraválasztásának esélye szempontjából.
MTI
Apja koponyájával zsarolva próbálnak rákényszeríteni egy polgármester Peruban, hogy ne induljon a helyközi választáson.
MTI
Megkezdődtek a parlamenti választások szombaton Afganisztánban: a szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 7 órakor nyitottak ki, s délután négyig (magyar idő szerint fél kettőig) várják a voksolókat.
MTI
Megtámadták a Jobbik Moszkva téren felállított választási standját hétfő hajnalban - közölte a Jobbik budapesti szervezete az MTI-vel.
MTI
Lezsák Sándor szerint "nemcsak a részvétel, a győzelem is fontos" az októberi önkormányzati választáson. A Nemzeti Fórum elnökét a Fidesszel szövetséges egyesület ötödik országos gyűlésén ellenjelölt nélkül választották újra.
MTI
Már-már elfeledné az ember a kilencvenes évek politikai kommunikációját. Hogy ez ne történjék meg a Politikai marketing blog összegyűjtött néhány videót az akkori politikai marketing világából.
hvg.hu
Ma délután lejárt az ajánlószelvények gyűjtésére rendelkezésre álló - jelentősen megrövidített – idő. A hivatalos honlapra folyamatosan kerülnek fel az indulók, ezért egyelőre végleges számokról nem beszélhetünk - olvasható Török Gábor blogján.
hvg.hu
A kampány első hónapja meglehetősen visszafogottra sikerült: egyik főpolgármester-jelölt sem volt a hírek főszereplője, még az első helyen végző Tarlós István átlagosan napi 23 megjelenése is kevésnek látszik egy kampányidőszakhoz képest. De hova tűnt Mesterházy Attila? Többek között erre is fény derül a Political Capital blogon.
hvg.hu
Magyarország a negyedik olyan választás elé néz, ahol a győztes kiléte nem lehet kérdéses. Ha a jobboldali többség előre eldőlt, minek erőteljes kampányt folytatni? A válasz: azért, mert az október 3-i eredmény sokáig meghatározhatja a pártok jövőjét. Ennek ellenére a kampány takaréklángon ég - olvasható a Politika 2.0 blogon.
hvg.hu
Itt vannak a nyakunkon az önkormányzati választások, de ezt csak onnan lehet látni az interneten, hogy egyre több cikk szól erről, és van egy viccpárt, amelyik ki is használja az internet adta nyilvánosság lehetőségét - írja az Online Marketing blog szerzője.
hvg.hu
Az MSZP közlése szerint sokkal eredményesebbek az önkormányzati választásokat megelőző ajánlószelvény-gyűjtésben, mint azt mások várták.
MTI