Részegen verte szét két budakeszi fiatal a helyi ravatalozót
A kár 13 millió forintra tehető.
A kár 13 millió forintra tehető.
A Gavle városában található szalmakecske már többször is célponttá vált.
Az utasok nem nézték jó szemmel a rongálást.
Arat a Depresszió Salgótarjánban, valakik a magyar zászló elé festették fel a szót vandál módon.
A tűzoltók gyors beavatkozásának hála nem történt komolyabb baj, de a kár így is jelentős.
A Miniszterelnökség közleményben ítélte el a rongálást.
Valakik nem bírnak magukkal Nyíregyházán: október után újra megrongálták a Hősök terén kiállított villamost.
A kőcsikós játszótér átadásán családi napot rendeztek, 400 önkéntes összesen 14 ezer virágot ültetett el. A játszótér eszközeit, padjait azóta a felismerhetetlenségig összefirkálták.
Rengeteg autót rongáltak meg ismeretlenek a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron.
Ukrán sajtóbeszámolók szerint a szimferopoli épületben szokták gyűléseiket tartani a legnagyobb krími muszlim közösség vezetői.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, ismeretlenek húsz centiméterrel a föld fölött, tőnél metszették el a Villa Sandahl harmincéves rajnai rizling-ültetvényének mind a kétezer tőkéjét a Badacsonyban. A borászatnál azt mondták, hogy hétfőre virradóra fedezték fel a pusztítást, amelyet valószínűleg egyetlen éjszaka alatt végeztek el. A borászat elveszítette az idei termését erről a területről, és ez a rész a következő négy évben is kiesik a termelésből. Az MTI fotókat közölt a pusztításról.
Ismeretlenek húsz centiméterrel a föld fölött, tőnél metszették el a Villa Sandahl harmincéves rajnai rizling-ültetvényének mind a kétezer tőkéjét – írja a Mandiner Bor hír alapján az Index. A borászatnál a hírportálnak azt mondták, hogy hétfőre virradóra fedezték fel a pusztítást, amelyet valószínűleg egyetlen éjszaka alatt végeztek.
Jelmezeket vizeltek le a veszprémi Pannon Várszínházba betörő és ott randalírozó fiatalok, akik néhány ruhát el is loptak.