Kedvez az enyhe tél a bárányhimlőnek
Évente 30-40 ezren betegednek meg a bárányhimlőben, de már létezik védőoltás, amellyel megelőzhető a betegség.
Évente 30-40 ezren betegednek meg a bárányhimlőben, de már létezik védőoltás, amellyel megelőzhető a betegség.
MTI
Az Országos Epidemiológiai Központ friss jelentése szerint Magyarországon még nem terjed járványosan az influenza, így még nem késő védőoltást kérni – erre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szombaton.
MTI
A klinikai tesztelésen biztonságosnak bizonyult az ebolavírus ellen kifejlesztett két védőoltás, és hamarosan újra kipróbálják azokat egészséges embereken Nyugat-Afrikában, végső engedélyeztetésük ugyanakkor még hónapokba telhet – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet.
MTI
Ebolavírus elleni védőoltást kezdenek tesztelni január végén Oxfordi Egyetem orvosai. Összesen 72 egészséges felnőtt önkéntest oltanak majd be. Libériában és Guineában vírusellenes gyógyszerek klinikai próbái folynak.
MTI
Az ÁNTSZ szerint az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul kisebbek annál, mint amit a velük megelőzhető súlyos fertőző betegségek, a szövődmények jelenthetnek, ezért külön internetes oldalt indítottak az oltásokról.
MTI
Átlagosan tízből nyolc szülő kérte gyermekének az ingyenes HPV elleni védőoltást – közölte az ÁNTSZ.
MTI
Megelőzhető a rettegett méhnyakrák a hetedik osztályos lányoknak adott ingyenes HPV elleni oltással – hívta fel a figyelmet Zombor Gábor egészségügyi államtitkár. Évente 400 nő hal meg emiatt, a 15 és 45 év közötti nők között az első számú halálozási ok Magyarországon.
MTI
A HPV elleni védőoltás a 12. életévüket betöltő lányoknak ingyenes lesz. A vakcinát az állam csak felajánlja, a lányok és szüleik szabadon dönthetnek, hogy élnek-e vele. A HPV-fertőzés jelentősen növeli a méhnyakrák kockázatát.
MTI
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szélsőséges vallási rendeletek nagyban hozzájárulnak a gyermekbénulás terjedéséhez a muzulmán világban – írja hétfői számában az al-Ahrám egyiptomi napilap.
MTI
Egyedülálló vakcinát fejlesztettek ki a Lyme-kór ellen cseh tudósok. A betegség ellen eddig nem volt ilyen védelem. Az új oltóanyag azonban egerekben és kutyákban elindította a megfelelő antitestek képződését.
MTI
Előreláthatóalg június közepén állapodnak meg arról a tagállamok, hogy a jövőben az uniós tagállamokkal közös közbeszerzési eljárással vásárolják meg az influenza elleni oltóanyagot.
MTI
A maláriára immunis tanzániai gyerekek segítik a kór elleni védőoltás kutatását – derült ki egy új amerikai tanulmányból.
MTI
Jacinto Convit spanyol bevándorlóként igazi hőssé vált Venezuelában a szegények és a rossz állapotban lévő betegek megsegítése iránti elkötelezettsége miatt. Ő kísérletezte ki a lepra elleni védőoltást egy létező tbc-oltóanyagból és egy tatuban élő baktériumból.
MTI
Tudományos ülést tart kedden a Magyar Immunológiai Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia, hogy eloszlassa a védőoltásokkal kapcsolatos tévhiteket és összeesküvés-elméleteket.
MTI
Világszerte dúl az anyukák oltásellenes kampánya, a közösségi oldalakon terjedő, ördögi tudósokról és népirtásról szóló összeesküvés-elméletek pedig sikeresen feldühítettek egy immunológust.
hvg.hu
A kötelező oltási rend része lett a pneumococcus baktérium elleni oltás, amellyel középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny idei 46. számában jelent meg. A védőoltást a 0-6 éves korúak körében a folyamatos oltási rendszerben kell végrehajtani.
MTI
A gyermekorvosok egyesülete és a gyermekegészségügyi intézet üdvözli, hogy a pneumococcus védőoltás jövőre bekerül a kötelező védőoltások közé. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet hétfőn közzétett nyílt levelében egyben tiltakozását fejezi ki az oltásellenes nézetek terjesztése ellen.
MTI
Ötezer fölé emelkedett a Fülöp-szigeteket sújtó tájfun halottainak száma – közölték a hatóságok pénteken. Közben megkezdték a gyerekek tömeges oltását kanyaró és gyermekbénulás ellen.
MTI
A 32. hét előtt született babákat oltanák be az őket leginkább fenyegető fertőzés ellen.
MTI
Jövőre kötelezővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a humán papilloma vírus (HPV) elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó lesz – jelentette be Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke.
MTI