Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vegyészet

hvg.hu Tech

Kihasználták az evolúció erejét: hárman kapták idén a kémiai Nobel-díjat

Két amerikai és egy brit tudós, Frances H. Arnold, George P. Smith és Gregory P. Winter kapta idén a kémiai Nobel-díjat. Az indoklás szerint a három tudós az evolúció mechanizmusát felhasználva ért el úttörő eredményeket kutatásaiban, amelyek gyakorlati haszna ma már a gyógyszergyártáson át az üzemanyag-előállításig megfigyelhető.

Szegő Iván Miklós Tech

Magyar sikerek és előretörés az infóvegyészetben

Egy új tudományágban, a kémiai informatikában a magyar tudósok is eséllyel léphetnek fel a világ tudományos és informatikai piacán. A frissen végzett „infóvegyészek” közül egyesek nagy multiknál helyezkednek el, mások, a régebben „piacon lévők” saját céget alapítottak.

Legalább 50 ember vesztette életét a Kongói DK-ban egy hajószerencsétlenségben

Zongorázni lehet a különbséget – adok-kapok a magyar képzőművészeti díjak világában

Boráros Gábor megmutatta, mit ne tegyen senki a szülinapi tortájával (videó)

Mint egy fesztivál reggelén – videón, hogyan bírták az éjszakázást Hadházyék a Karmelita előtt

A Hamász és a háború ellen tüntettek a Gázai övezetben – videó

Johnny Depp az új filmjében gyakorlatilag felismerhetetlen lesz, itt van az első fotó róla

A Fehér Ház szerint kizárt, hogy valaha is visszaengedjék a tévedésből kitoloncolt salvadori férfit

EUobserver: A következő egy év kritikus lesz Magyarország és az Európai Unió szempontjából

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

A címlapról ajánljuk