#velencei karnevál


Mától kamerával számolják a turistákat Velencében
 

Mától kamerával számolják a turistákat Velencében

A legtöbb látogatót vonzó karneváli esemény, az Angyal repülése napján, vasárnap vezették be Velence városában a látogatók számlálását, terelését és azonosítását is szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.

MTI MTI


Ha az ember felül a pánikvonatra, nehéz leszállni róla
 

Ha az ember felül a pánikvonatra, nehéz leszállni róla

Mellik Tamás fotós 2007 óta majdnem minden évben ellátogat a velencei karneválra. Idén sem volt ez másképp, ám a koronavírus miatt idő előtt véget ért az esemény, ő pedig eldönthette, marad-e még vagy hazajön. Az utóbbit választotta, és ugyan kicsi rá az esély, hogy megfertőződött, most maszkban van, mindent fertőtlenít, és ami a legfontosabb: nem pánikol.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni


Az Angyal megérkezett Velencébe - fotók
 

Az Angyal megérkezett Velencébe - fotók

Újabb hagyományos pillanatához érkezett az idén február 28-ig tartó Velencei karnevál: vasárnap tízezrek figyelték az Angyal repülését, amikor a Szent Márk térre a toronyból engednek le egy lányt. Nézegessen képeket a mulatságokról.

MTI MTI

Gyerekeknek árultak menekültjelmezt farsangra az Amazonon
 

Gyerekeknek árultak menekültjelmezt farsangra az Amazonon

Az Amazonon árult egy brit cég világháborús menekültgyerekek mintájára készített jelmezeket, amit a velencei karneválra is ajánlottak. Az áruház törölte a jelmezgyártó cég hirdetését, jogvédők arra kérik a céget, hogy az eddigi bevételüket fordítsák jótékony célra.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI




A velencei karneválnak is betett a szibériai hideg
 

A velencei karneválnak is betett a szibériai hideg

A rendkívüli hideg és fagy miatt elmaradt a velencei karnevál első gondolás felvonulása. A világ egyik legismertebb karneválja az idén ugyan a megszokottnál hosszabb, ám a Velencét is sújtó sarkvidéki hideg megnehezíti a szórakozást.

MTI MTI