#verekedés


Elfogták a BKV utasverő biztonsági őreit
 

Elfogták a BKV utasverő biztonsági őreit

A Magyar Narancs kérdésére a rendőrség közölte, hogy Budapesti Rendőrfőkapitányság garázdaság vétsége miatt indított nyomozást. A BKV sajtóosztálya előzőleg azzal reagált hogy elítélte a történteket, de azt írta, hogy tudomásuk szerint a két vagyonőr munkaviszonya megszűnt.

hvg.hu hvg.hu





Előzetesben a Móriczon verekedő fiatalok
 

Előzetesben a Móriczon verekedő fiatalok

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a két férfit, aki péntek este egy villamos vezetőjét, több utasát, valamint egy söröző vendégeit is bántalmazta Budapesten – közölte a Fővárosi Törvényszék.

MTI MTI





Óriásbalhé volt egy görög és egy bulgáriai menekülttáborban is
 

Óriásbalhé volt egy görög és egy bulgáriai menekülttáborban is

Tűz volt csütörtökön egy leszboszi menekülttáborban, egy 66 éves asszony és egy hatéves gyerek meghalt, ketten megsérültek. Az eset után migránsok felgyújtottak több sátrat, és összecsaptak a rendfenntartókkal – közölte a görög rendőrség. Közben egy bulgáriai táborban állítólag több százan vettek részt egy csütörtök esti verekedésben.

MTI MTI





Jova Levente: Kreált történetekre nem reagálok
 

Jova Levente: Kreált történetekre nem reagálok

A Fradi kapusa a Facebookon reagált a verekedési ügyével kapcsolatban megjelent cikkekre. Jova Levente szerint „kezd egyre viccesebb lenni a történet”, és nem szabad elhinni, amit bulvárlapok írnak róla. Az FTC fegyelmi eljárást indított az ügyben, és annak lezárásáig felmentették a focistát a munkavégzés alól – közölték szerdán.

hvg.hu hvg.hu

Verekedett a Fradi kapusa, megszólalt az egyik megtámadott nő
 

Verekedett a Fradi kapusa, megszólalt az egyik megtámadott nő

A szerdai Borsban újabb részleteket közöltek a Fradi kapusának verekedésével kapcsolatban: egy nő mondta el a saját verziójukat, amely szerint Jova Levente fogdosta az egyik barátnőjét, szidalmazta őket, majd egyiküket mellbe rúgta. A nők tagadják, hogy megzsarolták volna a focistát.

hvg.hu hvg.hu


Sípolás és vérző fejű emberek - videón a Kossuth téri balhé
 

Sípolás és vérző fejű emberek - videón a Kossuth téri balhé

Tettlegességig fajuló szócsaták, füttyszó és dulakodás kísérte a Fidesz október 23-i ünnepségét a Kossuth téren. Ungváry Krisztián történészt is arcon ütötte egy ünneplő, amikor a kormány politikája elleni tiltakozásul sípolt Orbán Viktor beszéde alatt, de a hvg.hu videósát is megrángatták. Összefoglaló.

hvg.hu hvg.hu