#videó




2011 végén jön a szemüveg nélküli 3D televízió - videó

A Toshiba fejlesztéseiről már tavaly láthattunk néhány ígéretes bemutatót - gondoljunk csak a 3D-s mobiltelefonokra, monitorokra vagy a Nintendo 3DS kézi konzolra - de az idei CES kiállításon Las Vegasban bemutatkoztak az első, szemüveg nélkül is élvezhető 3D-s televíziók - hatalmas képernyővel.


Miért késnek a vonatok? - videó

Szúrópróbaszerű tesztünkkel nem azt akartuk bizonyítani, hogy a vonatok késnek, mindössze arra voltunk kíváncsiak, mennyi késést tapasztalunk, ha váratlanul beállítunk egy budapesti pályaudvarra, és egy órán át nézzük a kijelzőt. A Nyugati pályaudvaron több, mint egy óra késést hoztak össze egy óra alatt a vonatok.






Eltűnő szakmák: „Cipésznek már tanulni sem lehet" – Nagyítás-fotógaléria

Hajmási Ibolya édesapja is cipész volt, ő is az lett, sőt, férjével is a kaptafa mellett ismerkedtek meg. A rendszerváltás után saját boltot nyitottak. Sokáig maguk is készítettek cipőt, de miután cipészmester férje meghalt, Ibolya már csak javítást vállal. Azt mondja, még néhány évig javítgatja a lábbeliket, aztán fiára hagyja a műhelyt. Ibolyáról ezúttal rendhagyó módon nem hagyományos fotógalériát, hanem egy hangos galériát készítettünk, amely videóként nézhető meg.


Videó: térdelve kezdték a meccset

A spanyol harmadosztályban szereplő Pontevedra játékosai a kezdőrúgás pillanatától egy percen át térdeltek saját térfelükön. A játékosok öt hónapja nem kaptak fizetést, ezért találták ki az akciót. A mérkőzést végül elveszítették, a házigazda Lugo ellen, de ez már aligha érdekelte a játékosokat.




Videó: 2010 legviccesebb góljai

A négy évenként megrendezett világbajnokság révén 2010 kiemelt éve volt a labdarúgásnak. Persze ott voltak a nemzetközi kupák és a válogatott meccsek is, sok gyönyörű góllal, és pár viccesre sikeredett megmozdulással. Ezekből gyűjtöttünk össze tízet.




Videó: adócsalás, farkasok, tettenérés

Adócsalók nyomában jártunk, ellopattunk egy kerékpárt, tolvajt fogtunk Borsodban. Felsőzsolcán és Devecseren portyáztunk a legnehezebb napokban kameránkkal. Nézze meg mit látott a hvg.hu objektívje 2010-ben!