Budapest minden bizonnyal 1920-ban állt legközelebb az olimpiai rendezéshez, amikor a modern nyári játékok szülőatyja, a francia Pierre de Coubertin báró a magyar fővárosnak ígérte a rendezést. Aztán két dolog miatt is lecsúsztunk róla, egyrészt az első világháborúban a rossz oldalon álltunk, másrészt hiányzott a legfontosabb dolog: egy nemzeti stadion.

Csak a második világháború után határozta el a magyar kormány, hogy megépíti ezt a stadiont, és Dávid Károly tervei alapján 1948. július 12-én el is kezdték az építkezést, amelybe önkéntesek és sportolók is beszálltak. Öt év múlva, többszöri csúszás után, 1953. augusztus 20-án végre átadták a Népstadiont, de a tervezett százezer fő helyett csak 78 ezer volt a befogadóképessége, mivel a felső karéj nem készült el. Mára kiderült, hogy sosem fog.

A Rákosi-alagút - további képekhez kattintson!

Túry Gergely

A befogadóképesség évtizedenként változott, hol több volt, hol kevesebb. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ma 28300 főre hitelesíti az egykor szebb napokat látott stadiont. A felső tribün 2000 óta életveszélyes, ma be sem lehet menni a területére, csak nagyobb koncertek idején erősítették meg.

A kormány döntésének értelmében az október 11-i magyar-finn Európa-bajnoki selejtező lesz az utolsó labdarúgó-mérkőzés a Puskás Ferenc Stadionban, a bontás utána meg is kezdődik, és a tervek szerint egy modern stadion épül a helyére.

Azért ne szaladjunk annyira előre, mert a lebontás terve még csak fejben van meg, de most ott tartunk, hogy nem tudni, mikor kezdődnek a többmilliárdos munkálatok. A jövő évi költségvetésben ugyanis nem szerepel semmilyen stadionterv.

Nagyítás-fotógalériánk a Népstadion történelmével - kattintson a képre!

Túry Gergely