Villámok cikáznak 4 megye felett – térkép
A kora nyári meleget országszerte zivatarok zavarják meg. Komárom-Esztergom megyéből jégesőt is jelentettek.
A kora nyári meleget országszerte zivatarok zavarják meg. Komárom-Esztergom megyéből jégesőt is jelentettek.
A Duna mentén és a Dunántúl keleti felén napközben intenzív esőzéssel kísért zivatarokra kell számítani. Este észak felé húzódik a viharzóna, éjszaka pedig az Alföldön álljanak lesben a villámfotósok.
Esős, hűvös reggelre ébredt az ország nagy része. Szerdán késő délután érkezett meg a vihar, esővel, jégesővel, erős széllel. Több helyen elment éjjel az áram. Reggel felfér a kabát, legfeljebb 10-12 fokot mérnek, kivéve a keleti országrészt, ahol még 20 fok körül van a hőmérséklet. Oda valósznűleg ezután érkezik meg a rossz idő.
Szerda délután még csak elszórtan volt zápor, zivatar, de hőmérsékleti szempontból máris kettészakadt az ország. Míg keleten és délen 30 fok feletti hőmérsékletet mértek, addig északnyugaton már csak 15-16 fokot. Többfelé érvényes első- vagy másodfokú riasztás felhőszakadás illetve heves zivatar miatt. Este nemcsak a Dunántúlon, hanem Pest megyében is eleredt az eső.
A Dunántúl egyes részein már kedden eleredhet az eső, szerdán pedig szinte az egész országra érvényes valamilyen fokú figyelmeztetés vihar vagy felhőszakadás miatt. Nagy lehűlés ugyanakkor nem várható, a 18-20 fokot valószínűleg mindenhol eléri a csúcshőmérséklet, sőt, lesz, ahol még ennél is jóval melegebb lesz.
A Dunántúlon többfelé, a főváros, az Északi-középhegység, Debrecen és Baja térségében is kialakultak intenzív viharok.
Az átvonuló hidegfront még csütörtökön is heves esőzéseket hozhat országszerte, viharok is előfordulnak, amelyek károkozó jeget is hozhatnak. Különösen északkeleten kell nagy esőkre számítani. Délutánra elcsendesül az idő, a nap is kisüthet.
Heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt több megyére másod- és elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára a meteorológiai szolgálat. Szerda délig nem lesz gond az időjárással, délutántól azonban nyugat felől heves "zivatartevékenységre" lehet számítani.
Bács-Kiskunban és Csongrádban olyan komoly károkat okozott az elektromos hálózatban a vihar, hogy még a múlt hét végén is aggregátorokkal kellett biztosítani a szolgáltatást.
Jégeső, hó és tornádók csaptak le hétvégén az Egyesült Államok középső vidékein, a Sziklás-hegységtől egészen a karolinai partvidékig. Az Ana trópusi vihar a dél-karolinai Myrtle Beachnél érte el az amerikai partvidéket. A szárazföldön már gyengült ugyan, de így is áradásokat okozott.
Több helyen még mindig áramkimaradások vannak Bács-Kiskun megyében a szerdai esti vihar következtében, az áramszolgáltató cég megerősített csapattal dolgozik a károk elhárításán.
Nem volt tanácsos fedetlen fejjel kimenni a szerdai jégverésbe Uszódon. A diónyi jégdarabok az ereszt is átlyuggatták.
Tizenöt esetben kérték kidőlt fák eltávolításához a tűzoltók segítségét szerdán napközben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölték a katasztrófavédelemtől.
A szerdán kezdődött viharos időjárás miatt jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak, de villámcsapás miatt is riasztották a tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtök reggel az MTI-vel.
A Magyarországon átvonuló vihar szerdán éjjel több településen kárt okozott.
A vihar miatt több megye számos járására, köztük a fővárosra is másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szerda délután. Az érintett területeken már a következő órákban heves zivatarokra, felhőszakadásra kell számítani.
Kedden napközben akár 31 fokig is melegedhet a levegő, de délutántól viharokra kell számítani, különösen a nyugati határszélen, illetve a Tiszántúl középső vonalában. A zivatarok egyelőre nem hoznak lehűlést, szerdán is elérheti a 30 fokot a maximum hőmérséklet.
A vörös lidérc egy medúzaszerű fényjelenség, amely zivatarok felett alakul ki, és mindössze néhány milliszekundumig tart. Annyira láthatatlan, hogy csak 1989-ben fedezték fel. Egy amatőr csillagásznak kétszer is sikerült lefotóznia.
A tűzoltóknak 30 esetben kellett intézkedniük a szerda esti vihar miatt – közölte a katasztrófavédelem. Jellemzően kidőlt fák, letört faágak miatt hívták a tűzoltókat.
Elsősorban Csongrád, Bács-Kiskun és Tolna megyében akadt feladatuk a tűzoltóknak, miután a viharos erejű szél ágakat, fákat tört le, villanyvezetékeket rongált meg.