Egy ügyészi jelentés szerint Biden „szándékosan tartott meg” titkos aktákat, de nem emelnek vádat ellene
A dokumentumok szigorúan titkos minősítésűek voltak.
A dokumentumok szigorúan titkos minősítésűek voltak.
A balesetnek nyolc sérültje van.
A brit királyt hétfő óta kezelik.
Ennél fontosabb témák is szóba kerültek, a kínai és az orosz vezető Ukrajnáról és a közel-keletről is tárgyalt.
Egyes beszámolók szerint a fő vita Zelenszkij és Zaluzsnij között az ukrán mozgósítás kérdésében dúlt.
Négy embert is letartóztattak, akikről úgy gondolják, közük van ahhoz a bűnszervezethez, akik a 2022-es brazil elnökválasztás eredményeit kívánták megdönteni.
Könnyű út vezet a rács mögül a kormányfői székbe és fordítva Pakisztánban, ahol a hadsereg játssza a forgalomirányító szerepét. Negyedszer kerülhet hatalomra a miniszterelnökségei után már két börtönbüntetést letöltött Navaz Sarif, akit óriási kihívások várnak.
A 45 éves férfi megcsúszott és elesett a meredek, havas és jeges terepen.
A szavazatok több mint 92 százalékát kapta meg.
A fiatal lányoknak komoly pénzbírságot kell fizetniük a videóra vett csók miatt.
Csütörtökön újra összeülnek, és ismét szavaznak a törvényjavaslatról.
Pedro Sanchez szerint jó értelemben provokatív a dal, az elégedetlenkedők szerint azonban nők elleni verbális erőszaknak minősül.
Kedden még más információ keringett.
A tüntető gazdák visszavonulásával elérte első sikerét az új francia kormányfő, aki az állam autoritásának erősítését célzó lépéseket vázolt fel parlamenti szűzbeszédében, követve a jobbra húzódó államfőt, Emmanuel Macront.
Nagyon valószínű, hogy a szélsőjobboldali holland politikus pártja csak kisebbségi kormányt tud majd alakítani.
Az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládjába hívták a Fideszt is nemrég.
Az izraeli miniszterelnök szerint hónapokon belül győzni fog Izrael a gázai háborúban.
Vezető politikusok szerint NATO-garanciák ide vagy oda, Románia hadseregét felkészületlenül érné a háború esetleges kiterjedése.