#világ








Donald Trump is részt vett a választási eredmény megváltoztatásának vádjával indított bírósági meghallgatáson
 

Donald Trump is részt vett a választási eredmény megváltoztatásának vádjával indított bírósági meghallgatáson

Az elnöki immunitásáról tartott szövetségi bírósági meghallgatáson Donald Trump ügyvédei azzal érveltek, hogy egy volt amerikai elnököt hivatali ideje alatt hozott intézkedések miatt bűnvádi eljárás alá vonni "Pandora szelencéjének" kinyitását jelentené. Szerintük így vád alá lehetne helyezni George W. Bush és Barack Obama volt elnököket, de akár a jelenlegi elnököt, Joe Bident is azt követően, hogy távozik hivatalából.

MTI MTI




Megverik, megkínozzák, lángvágóval égetik meg – a gyilkos maffialeszámolások éve volt 2023 Marseille-ben
 

Megverik, megkínozzák, lángvágóval égetik meg – a gyilkos maffialeszámolások éve volt 2023 Marseille-ben

Marseille-ben tavaly 49 olyan gyilkosságot követtek el, amely a drogkereskedelemmel hozható összefüggésbe. Ez jóval több, mint az elmúlt években, és folyamatosan nő. A leszámolásokat két klán háborújának számlájára írják, de a városban legalább nyolc banda irányítja a bűnözést, a gyilkosságok hátterében pedig sokszor már nem is a piacszerzés, hanem a megfélemlítés áll, az elkövetők és az áldozatok között pedig gyerekek is vannak. A nagyfőnökök kegyetlenek, miközben még a hozzájuk legközelebb állókban sem bízhatnak meg. A rendőrség fel tud mutatni rekordfogásokat, de nem tud lépést tartani a maffiózókkal.

Dezső András Dezső András