#vírus

Ebola: Lassan eléri az 5500-at a halottak száma

Megközelítette az 5500-at a Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány halottainak száma – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet. A genfi székhelyű WHO friss jelentése szerint november 18-ig 15 351 ember betegedett meg a vírustól, és közülük 5459-en meghaltak.



Iszonyatos kínhalált halnak a tengericsillagok

Először karjai törtek le, majd belső szervei lökődtek ki annak a több millió, vírussal fertőzött tengericsillagnak, melyeknek tetemeit az elmúlt egy évben az amerikai partoknál vetette ki magából az óceán.


Nagy-Britanniában is megjelent a madárinfluenza

Madárinfluenzát mutattak ki egy észak-angliai kacsatenyésztő telepen, de nem a járvány halálos H5N1 törzsének vírusa okozza a fertőzést – közölte hétfőn a brit kormány, amely elrendelte a telepen élő szárnyasok megsemmisítését


Azért ez durva: 8,6 másodpercenként jön egy új vírus

Gyorsult az új számítógépes kártevők megjelenésének üteme a G Data kutatólaboratóriuma szerint. Az idén megjelent új kártevőtípusok száma már átlépi a 3,5 milliós határt, így már megdőlt a tavaly beállított 3,38 milliós rekord.



Ebola: Hazamehetett a kórházból a Dallasban megfertőződött ápolónő

Gyógyultan távozott kedden a kórházból a második amerikai ápolónő, aki Dallasban egy ebolás libériai beteg gondozása közben kapta el a vírust. A 29 éves Amber Vinsonnál nagyjából két hete állapították meg az ebolát és az atlantai Emory Egyetem Kórházában kezelték. Az ápolónő köszönetet mondott orvosainak, valamint az ebolából korábban felépült két misszionárius egészségügyi segélymunkásnak, Kent Brantly doktornak és Nancy Writebolnak, amiért vérplazmát adtak neki illetve pácienseinek.




Ezek a vírusok fertőzik most a számítógépét

Az ESET friss vírustoplistáján az egyik legjelentősebb változást a Conficker féreg kiesése jelentette ebben a hónapban, aminek helyére természetesen érkeztek újoncok. Közülük egyből listavezetőként bukkant fel a HTML/Refresh kártevő, vagy a kilencedik helyen található Win32/Danger.DoubleExtension trójai.


Vírust küldenek minden 5. Android mobilra

Minden ötödik androidos mobilon észlelte rosszindulatú program támadását a Kaspersky biztonsági szoftvere a biztonsági vállalat és az Interpol közös felmérése alatt. A leggyakoribb rosszindulatú programok az SMS trójai programok, amelyek a felhasználó tudta nélkül, annak nevében emelt díjas üzeneteket küldenek.





Több százan lettek ebolások egy hét alatt

Egy hét alatt több mint hétszáz új ebolás megbetegedést regisztráltak Nyugat-Afrikában – adta hírül csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet. Jelezték azt is, hogy a fél éve tartó járvány terjedése egyelőre nem lassul.



Vigyázzon a gépére: ezek a vírusok fertőznek most

Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. A friss lista ósdi vírusokat is tartalmaz – hiába lehet ellenük védekezni, sokan nem teszik meg.


Ebola: Kongóban is kezd eldurvulni a helyzet

Néhány napon belül megkétszereződött az ebolával fertőzött betegek száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol eddig összesen 62 esetet regisztráltak – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet.



Ebola: majdnem 200 halott egy nap alatt

Egy nap alatt csaknem kétszáz újabb halottat szedett az ebola Afrikában – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet. Hivatalos adatok szerint szeptember 6-ig 2296-an haltak meg a kór miatt Nyugat-Afrikában. Egy nappal azelőtt még 2097 áldozatról lehetett tudni Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A vírustól eddig 4293 ember betegedett meg.