Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vizilabdázó

Windisch Judit Itthon

A szégyen megmarad – két hónapja hozták hírbe a vízilabdásokat

8-9 hónapig is eltarthat a nyomozás a kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt indított nyomozásban. A feljelentést tevő kislányt már meghallgatta a rendőrség, szakértők is vizsgálták. Erről semmilyen információ nem szivárgott ki. Az ügyben két ismert vízilabdázót vádoltak meg a nyilvánosságban, akik visszautasították ezt. Mi indokolhatta egy "nulladik" fázisban lévő ügy nyilvánosságra kerülését, és milyen következményekkel jár ez? Ennek jártunk utána.

Gergely Zsófia Itthon

Gigapert terveznek a gyerekerőszakolással hírbe hozott vízilabdázók

50 millió forint körüli kártérítésen gondolkodnak a 13 éves kislány zaklatásával hírbe hozott sportolók. Egyikük ügyvédje az ATV-n mondta be az összeget, amekkorát a magyar joggyakorlatban még soha nem ítéltek meg. Nem nevezte meg, melyik médiumot perelnék be, de arra utalt, hogy „mindannyian tudjuk”, miért lenne nehéz ellenük bíróságra menni. A két vízilabdázót először a kuruc.infó nevezte néven, utána a TV2 Tények című műsora is közölte a neveket, tőlük már többen át is vették az értesülést.

hvg.hu Élet+Stílus

"Visszaéltek a kislány bizalmával" - az ügyvéd szerint védence nem hazudik a zaklatási ügyben

Hétfőn vizsgálja meg pszichológus azt a 13 éves kislányt, akivel állítása szerint két évvel ezelőtt hónapokon keresztül szexuális viszonyt folytatott két ismert sportoló. Egy ilyen korú gyerekkel folytatott viszony szexuális erőszaknak minősül. A rendőrség nyomoz az ügyben, a hírbe hozott sportolók egyike azt mondja, tiszta a lelkiismerete. Az ügyvéd szerint viszont a gyerek nem hazudik.

1 2
Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

550 lovas sportkombi: itt a vadonatúj BMW M3 CS Touring

550 lovas sportkombi: itt a vadonatúj BMW M3 CS Touring

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

"Inkább maszturbálnék nyilvánosan, mint hogy csináljak egy szelfit" – nyilatkozta David Sedaris amerikai humorista

"Inkább maszturbálnék nyilvánosan, mint hogy csináljak egy szelfit" – nyilatkozta David Sedaris amerikai humorista

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Alkotmányos-e bűncselekménynek nyilvánítani, ha valaki visszaél az oltási igazolvánnyal? Nem az Ab-tól fogjuk megtudni

Alkotmányos-e bűncselekménynek nyilvánítani, ha valaki visszaél az oltási igazolvánnyal? Nem az Ab-tól fogjuk megtudni

A címlapról ajánljuk