Moszkvában tárgyal Trump Putyin-barát tanácsadója
Carter Page szerint Washingtonnak jobban figyelembe kell vennie Moszkva érdekeit.
Carter Page szerint Washingtonnak jobban figyelembe kell vennie Moszkva érdekeit.
hvg.hu
Megbuktak az egypólusú világ létrehozására irányuló kísérletek - mondta az orosz elnök, majd az Egyesült Államokat a világ egyik fő gazdaságának és "vezető katonai hatalomként" jellemezte.
MTI
Már látszik az oroszokon az együttműködési hajlandóság, de még nem tettek eleget ahhoz, hogy a nemzetközi atlétikai szövetség feloldja az orosz sportolókat sújtó versenytilalmat.
MTI
Az orosz elnök szerint megromlott az utóbbi években a két ország viszonya, de most felcsillant a remény, hogy helyreáll a béke.
MTI
Az orosz politikai vezetők az elsők között nyilvánítottak részvétet a kubai népnek Fidel Castro halála miatt. Mint a világot megváltoztató, nagy államférfi - emlékeztek a helyi idő szerint pénteken elhunyt volt kubai elnökről.
MTI
Putyin tudta, hogy Seagal szeretne orosz papírokat, ezért adott neki.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Sokra becsüli Oroszország elnökét és meg akar állapodni vele – ezt hangsúlyozta választási kampánya során Donald Trump. Szemben Hillary Clintonnal, aki szerint Moszkva fenyegeti Európát.
hvg.hu
Honnan van a „királykisasszonynak” kétmilliárd dolláros vagyona 30 éves korában? Ezt tudakolja az ellenzék Oroszországban, ahol sokáig jóformán senki sem tudta: Jekatyerina Tyihonova nem más, mint Putyin elnök kisebbik lánya.
hvg.hu
A Kremlnek az a célja, hogy folyamatosan destabilizálja a belső helyzetet Ukrajnában, és előrehozott parlamenti választásokat kényszerítsen ki – állítja az ukrán elnök. Petro Porosenko szerint így próbálja Oroszország visszafordítani az ukrán külpolitika európai integrációs irányvonalát.
MTI
A korrupciós ügybe keveredett orosz gazdasági miniszter, Alekszej Uljukajev letartóztatása után a többi kormánytag is félelemben él, a kabinet tagjai újabb őrizetbe vételektől tartanak – írta a Rebublic.ru nevű moszkvai híroldal.
hvg.hu
Putyin testőrből lett tanácsadójának meghatározó szerepe volt az orosz államfő politikájának kialakításában.
hvg.hu
Valóban elhagyja az USA az olyan, a Kremlnek irritáló szavakat, mint a demokrácia és az emberi jogok? És tényleg az illiberális oligarcharendszerek kora köszönt most be? Ha pedig igen, jut-e ebben szerep például Mészáros Lőrincnek? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések vetődnek fel az e heti HVG-ben. Kocsis Györgyi szubjektív lapajánlója.
Kétmillió dollár aprópénz az orosz hatalmi játszmákban, ahol milliárdos tétek forognak. Az egyik vesztes nagyot bukhat. És a sztoriban homályosan Paks is feltűnik.
Németh András
Sztojcsev Iván
Molnár János
Donald Trump leendő amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő első találkozójára Szlovéniában, a first lady szülőhazájában kerülhetne sor - mondta Vjacseszlav Nyikonov orosz képviselő az STA szlovén hírügynökség szerint.
MTI
Putyin sok sikert kívánt a megválasztott amerikai elnöknek, és mint mondta, készen áll az egyenlőség elvén alapuló párbeszédre Donald Trump adminisztrációjával. Beszéltek egy személyes találkozóról, valamint a szíriai konfliktus rendezéséről is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Vlagyimir Putyin államelnök kritizálta az orosz labdarúgó-válogatottat, amely házigazdaként szerepel majd a 2018-as világbajnokságon. "Hogy őszinte legyek, régóta nem látunk szép játékot a csapattól" – vélte szombaton Putyin.
MTI
Az orosz elnök nagyban bíztatja honfitársait: tessék, lehet költözni új lakásba.
hvg.hu
A magyar kormányfő a Telegraphnak elmondta: " mi jó európaiak vagyunk", Trumppal a realitás győzött, a Moszkva elleni szankciók nem kellenek.
hvg.hu
Pontokba szedett véleménycikkben foglalta össze a Donald Trump megválasztásához kapcsolódó kérdéseket a Financial Times főszerkesztője, amelyben egyenlőségjelet tesz Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közé.
hvg.hu
Nem késlekedett sokat a hírességek arcképével ellátott arany iPhone-okat forgalmazó orosz-olasz cég, már meg is jelent a Donald Trump arcképével díszített iPhone.
hvg.hu