Donald Trump: Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel, amíg én jóvá nem hagyom
A közelgő találkozóval kapcsolatban azt mondta: „azt hiszem, hogy jól fog menni”, de szerinte „jól fog menni Putyinnal is”.
A közelgő találkozóval kapcsolatban azt mondta: „azt hiszem, hogy jól fog menni”, de szerinte „jól fog menni Putyinnal is”.
HVG
Az orosz elnök azért egy karácsonyi táviratot küldött amerikai kollégájának. Ukrajnában eközben nem álltak le az orosz légitámadások, több ember életét vesztette és áramkimaradások is voltak.
HVG
Washingtonnak minden eszköze megvan, hogy megbüntesse az Uniót, miközben próbálja hatalomra segíteni a szélsőjobbos pártokat. Ám mint Brazília példája mutatja, ez visszaüthet.
hvg360
Olyat írt egy magyar tudós a Die Pressében, amelyért Szlovákiában börtönbe is zárhatnák. A tények és az újságírók elleni gyűlölet korát éljük. Európának meg kell tanulnia brutálisan fellépni, mert különben lassan, de fokozatosan szét fog esni. Elsülhet-e jól, hogy Bulgária januártól bekerül az euróövezetbe? Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
A nyugati hírszerzés szerint Putyin még mindig ugyanazt akarja, a szovjet területeket.
HVG
Huszonkettedik alkalommal tartotta meg szokásos év végi kérdezz-felelek műsorát az orosz elnök.
HVG
Az orosz elnök a védelmi minisztérium vezetői előtt arról beszélt, hogy nem enged a területi követeléseiből, az Oresnyik rakétarendszert rendszeresítik az év végére, az pedig lázálom, hogy Európát meg akarnák támadni.
HVG
„Mi magyarok levédtük magunkat” – jelentette ki a miniszterelnök.
HVG
A liberális rend ellenállás nélkül szűnik meg a világban, miközben a baloldal a jobboldal narratíváját erősíti azzal, hogy beszáll az identitásháborúkba. Vezető nemzetközi szakértők fejtették ki a véleményüket Európa és a demokrácia jövőjét illetően – nemzetközi lapszemle.
HVG
Törökország nem alkalmazza a nyugati szankciókat Oroszország ellen, a Moszkvával fennálló szoros kapcsolata mellett viszont Kijevvel is megtartotta jó viszonyát, egyebek mellett harci drónokat szállít Ukrajnának.
MTI
Az orosz gazdaság válságos helyzete ellenére annyi pénz áll az orosz elnök rendelkezésére, amiből 2-3 évig, akár tovább is tudja fizetni az ukrán háború költségeit – mondta Szergej Alekszasenko.
HVG
Az idén megválasztott egyházfő, XIV. Leó pápa messze a legnépszerűbb a magyar választók körében a világ vezetői körül. Donald Trumpról és Vlagyimir Putyinról a fideszesek vannak jobb véleménnyel, míg Volodimir Zelenszkij a Tisza szavazóinak szimpatikusabb.
HVG
Az orosz elnök és venezuelai kollégája telefonon egyeztettek a kétoldalú baráti kapcsolatok továbbfejlesztéséről.
HVG
HVG
MTI
Az orosz és az észak-koreai vezér legutóbbi találkozóján dulakodásig fajult a vita testőreik között arról, kinél legyen a légkondicionáló távirányítója. Putyin és Dzsongun egyébként jó kapcsolatot ápol, 2024 nyarán például videó készült arról, hogy nevetve furikáztak az észak-koreai fővárosban, Phenjanban – adta magát a téma a Duma Aktuál humoristáinak.
hvg360
Az amerikai elnök a januári hatalomvétel után szépen ráállt a tekintélyuralmi forgatókönyvre, amelyet már oly sok országból ismerünk, vagyis csupán azért szerezte meg a hatalmat, hogy lebontsa az demokráciát, a végső cél pedig nála is az autokrácia megteremtése. Csakhogy amit eddig csinált, az leginkább egy puccs utáni helyzetre emlékeztet.
hvg360
Miután napvilágot látott az USA új nemzetbiztonsági stratégiai tanulmánya, egyértelmű, hogy Európa válaszút elé érkezett.
hvg360
Európának fel kell ismernie, hogy hosszú távon csak magára számíthat, mert Washington egyre inkább saját érdekei mentén alkudozik Moszkvával. A kontinensen közben mélyül a megosztottság: egyes államok látják az orosz fenyegetést, mások továbbra is úgy tesznek, mintha nem létezne. Ez a HVG nemzetközi lapszemléje.
hvg360
Putyin úgy játszik a washingtoni hasznos idiótákkal, mint macska az egérrel, de ő is ostoba. Trump mint ingatlanüzletről tárgyal Ukrajnáról Moszkvával, de Putyinnak Ukrajna úgy ingatlanüzlet, ahogy Hitlernek Lengyelország volt. Elég volt a szerencsétlenkedésből, Európának fizetnie kell, hogy megmentse Ukrajnát. A Venezuela elleni fellépés is igazolja, hogy Pete Hegseth teljesen alkalmatlan a Pentagon vezetésére. Az egyetemeknek össze kell fogniuk az autokraták támadásai ellen. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Az orosz elnök az India Today-nek adott interjút az Újdelhibe tervezett látogatása előtt, beszélt a béketervről és arról is, hogy miért tartott közel öt órán keresztül a tárgyalása Steve Witkoff amerikai különmegbízottal, és Jared Kushnerrel, Donald Trump vejével.
HVG
Miért kellett volna az EU-nak kidolgoznia saját béketervét, miért kellett volna Friedrich Merz német kancellárnak vezetnie a tárgyalásokat és miért lett végleg vége az európai békeprojektnek – ezekre a kérdésekre is válaszolt a Carnegie Europe vezető elemzője a Die Pressének adott interjúban.
hvg360