Trump szerint már megint Zelenszkij a kerékkötője az ukrajnai békének, és nem Putyin
Az amerikai elnök most úgy látja, hogy Putyin hajlandó lenne egyezséget kötni.
Az amerikai elnök most úgy látja, hogy Putyin hajlandó lenne egyezséget kötni.
HVG
Az eddigi védelmi miniszter felmentették, az energetikai tárcánál számítanak rá, míg az eddigi digitális fejlesztésért felelős miniszter felelhet majd a védelemért.
MTI
Lehetséges jövőbeli vetélytársát, a népszerű hírszerzőfőnököt, Kirilo Budanovot tette meg kabinetfőnökévé Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Miközben tart a kijevi kormányátalakítás, Oroszországot ismét átlátszó hazugságon fogták, Párizsban pedig előreléptek a béke felé.
Az ukrán elnök szerint a jövőbeli biztonsági garanciák realitását annak kell bizonyítania, hogy a partnerek már ebben a szakaszban is képesek hatékony nyomást gyakorolni Oroszországra.
MTI
Vaszil Maljuk marad az SZBU-nál, oroszellenes műveleteket várnak tőle. A vezető abba bukott bele, hogy a nyáron letartóztattak több korrupcióellenes alkalmazottat is.
HVG
Az oroszok tagadták, hogy ők támadták volna az ukrán várost, szerintük lőszerek robbanhattak fel. Egy többszintes lakóház teljesen megsemmisült, ketten életüket vesztették.
HVG
Az elnök szerint az ukrán nép minden nehézség ellenére kitart és a béke elérésén dolgozik.
HVG
Orbán Viktornak visszajár a rezsi, Isten kalapáccsal ver, a magyar nyelv megújul, semlegesítik a mindenhonnan kibuggyanó magánmilliárdokat, Rogánék pedig talán még sosem voltak ilyen rejtélyesek. Egy újabb izgalmas év a NER-ben.
Az ukrán elnök egyúttal háláját fejezte ki Donald Trump amerikai elnöknek.
HVG
Aligha lehet olyan buta az ukrán hadvezetés, hogy az orosz vádaknak megfelelően valóban 91 drónnal támadja Vlagyimir Putyin orosz államfő Novgorodhoz közeli rezidenciáját. Egy ilyen akció ugyanis eleve kudarcra lenne ítélve, Kijevnek nincsenek felesleges drónjai szimbolikus célok támadására, s ha lennének is, nem akkor támadnának, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a béke és az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról tárgyal Washingtonban az egyébként Putyin felé húzó amerikai elnökkel.
Az ukrán elnök 50 évnek jobban örülne.
HVG
Az amerikai elnök az ukrán államfővel tartott közös sajtótájékoztatón több alkalommal is méltatta Putyint, és hangsúlyozta, hogy milyen közel állnak egymáshoz, miközben azt is többször elmondta, hogy mennyire nem volt semmi közük az oroszoknak ahhoz, hogy őt megválasztották 2016-ban.
HVG
A Szputnyik hírügynökség propagandavideójából az is kiderül, hogy a jüan és a rubel együtt verik a dollárt, legalábbis karácsonyfadíszekként.
Volodimir Zelenszkij az amerikai elnökkel folytatott tárgyalás előtt és után is azt mondta, 90 százalékban sikerült megállapodni a húszpontosra szűkített béketervről.
HVG
HVG
MTI
Kiderült, miről egyeztetett Trump és Putyin.
HVG
Fenyegető üzenetet küldött az orosz elnök órákkal azelőtt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trumppal találkozik.
HVG
Több százezer háztartás maradt áram nélkül, és sok helyen gond volt a fűtéssel is az újabb légicsapások miatt.
HVG
A közelgő találkozóval kapcsolatban azt mondta: „azt hiszem, hogy jól fog menni”, de szerinte „jól fog menni Putyinnal is”.
HVG
„Nem vesztegetünk el egy napot sem” – fogalmazott az ukrán elnök.
HVG
Újabb rekordot döntött az orosz propaganda, a mesterséges intelligenciával készített videón a Mikulásnak öltözött ukrán elnök rabolja meg a gyerekeket.
HVG