Kisiklott vonat rakománya gyulladt ki, többen meghaltak Mianmarban
Legalább huszonöt ember lelte halálát a lángokban pénteken Mianmarban egy vasúti baleset nyomán keletkezett tűzvészben.
Legalább huszonöt ember lelte halálát a lángokban pénteken Mianmarban egy vasúti baleset nyomán keletkezett tűzvészben.
Egyelőre nincs napirenden itthon a MÁV vonalainak „lefedése” szélessávú internetkapcsolattal. Ezt a lehetőséget a mostani, kilométerenként másfél-kétmilliárdos felújítási projekteknél is kihagyták – írja a hétfői Népszabadság.
Közép-európai kalandtúra 8 nap alatt, 5 országban, 0 forint szállásdíjért. Hogyan?
Felsővezeték-szakadás miatt 35-50 perc késésre kell számítani péntek este a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon - közölte a Máviform sajtóügyeletese.
Megszűnnek a horvát-magyar határ menti vonalakon közlekedő vonatok, miután a horvát vasúttársaság decembertől megfelezi a nemzetközi járatok számát.
Reggel fél 6-ra megjavították a zárlatos felsővezetéket, amely problémákat okozott hajnalban egyes kelet-magyarországi vonalakon.
Nem közlekednek a vonatok Ceglédbercel-Cserő és Cegléd között tartós felsővezetéki zárlat miatt, az utasokat buszokkal szállítják az érintett szakaszon - közölte a Mávinform kedd hajnalban.
A világ leggyorsabb alpesi vonatát tesztelte hétfőn Kína, a három északkeleti tartományt összekötő vonat óránként átlagosan 350 kilométert tesz majd meg - számol be az eseményről a kínai központi televízió, a CCTV.
Hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok több dunántúli vonalon az ország nyugati részén átvonuló vihar miatt - tájékoztatta a Mávinform vasárnap este az MTI-t.
Kiesett a vonatból vasárnap kora reggel a Somogy megyei balatonszemesi vasútállomáson egy 20 éves férfi, és a jobb lábfejét levágta a vonat – közölte a rendőrség.
Bruges (Brügge) egy ékszerdoboz. Pici, gazdag és drága. Ki ne szeretné hazavinni a saját ékköveit?
Összeütközött két személyvonat péntek délután a pozsonyi főpályaudvar közelében, tizenkilencen megsérültek.
Kényelmesen, úriasan, rövid hétre. Trükkök és teljes költségvetés 1 főre, 5 napra, 2 fős kirándulás esetén.
A takarékos utazás néha időigényes: vonaton éjszakázunk, repülőtéren kivárjuk a késést, vagy a legolcsóbb busz 12 óra múlva indul. Mi pedig vagy egy állomáson, vagy a világvégén, vagy a vonaton várunk, alszunk, mosdunk. Elég ahhoz, hogy hajléktalan szagunk kerekedjen.
Műszaki hiba miatt 15-20 percet késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon - közölte a Mávinform péntek délután.
Birkanyáj közé hajtott a Nyíregyházáról Záhonyba tartó vonat pénteken reggel, ezért az érintett vonalon szünetel a vasúti forgalom.
Egy zárlatos mozdony miatt átlagosan 20 percet késhetnek a Nyugati pályaudvarról induló és az oda érkező vonatok délután. A Mávinform szerint késő délutánra állhat helyre a forgalom.
Egy vágányon már járnak a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon, az utasoknak egyórás késésekre kell számítaniuk errefelé - közölte a Mávinform.
Vonattal ütközött egy autó vasárnap kora este Felsőmocsoládnál. Egy ember a helyszínen meghalt – írja a sonline.hu.
Autóval ütközött egy motorvonat Nagycsere és Vámospércs között csütörtökön, egy vasúti átjáróban. A balesetben senki nem sérült meg - közölte a Mávinform.