Motorvonatokat venne a MÁV-Start
A MÁV-Start Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki saját részre 42, a GYSEV számára 6 villanymotorvonat beszerzésére.
A MÁV-Start Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki saját részre 42, a GYSEV számára 6 villanymotorvonat beszerzésére.
MTI
Gázolás miatt két vasútvonalon, Debrecen és Szeged felé is késnek a vonatok – közölte a Mávinform.
MTI
Összesen 290 millió forintból fejlesztette utastájékoztató rendszerét a GYSEV.
MTI
A Budapest-Vác-Szob vasútvonal rákosrendezői állomásán szombaton és vasárnap karbantartási munkálatokat végez a vasúttársaság, emiatt ezen a vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a hétvégén.
MTI
Pótlóbuszok közlekednek Martfű és Tiszaföldvár között a Szolnok-Hódmezővásárhely vasútvonalon, mert Martfűnél elgázolt valakit a Szolnokra tartó reggeli vonat - közölte a Mávinform.
MTI
Gázolás miatt nem jártak a vonatok Kecskemét és Katonatelep között – közölte a Mávinform csütörtökön.
MTI
A helyszínen életét vesztette az a férfi, akit szerdán este gázolt el a Szombathely és Szentgotthárd között közlekedő személyvonat, Horvátnádalján.
HavariaPress
Mindkét vágányon járnak már a vonatok Rákoshegy és Maglód között, miután elvontatták onnan a délelőtt kiégett vasúti kocsit. A menetrend szerinti közlekedés estére helyreállhat - közölte a Mávinform.
MTI
Kigyulladt egy Szolnokra tartó személyvonaton az egyik kocsi vécéje. A tűzben senki nem sérült meg, Rákoshegy és Maglód között nem közlekednek a vonatok - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
Harminc-negyven percet késnek a vonatok a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalon, mert Taksony és Délegyháza között egy autó a fénysorompó piros jelzése ellenére a sínekre hajtott, és ott összeütközött egy vonattal - közölte vasárnap kora este a Mávinform. A balesetben nem sérült meg senki.
MTI
MTI
hvg.hu
Gázolt a Dombóvárról Nagykanizsára tartó személyvonat Jákó-Nagybajom és Beleg között, emiatt a Dombóvár-Gyékényes vasútvonalon akár 90 percet is késhetnek a vonatok – közölte a Mávinform.
MTI
Tizenöt-húsz perces késéssel járnak a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, mert Tatabánya és Szárliget között elgázolt egy embert vasárnap délelőtt a Savaria InterCity - közölte a Mávinform.
MTI
Hetek alatt elkapkodták a jegyeket egy japán vasúttársaság hétcsillagosként hirdetett luxuskörutazására, amely jövő ősszel indul.
MTI
Kisiklott egy személyszállító vonat Irán délkeleti részén, négyen meghaltak, további 26 ember megsérült - jelentette szombaton az Irna hivatalos hírügynökség.
MTI
Legalább huszonöt ember lelte halálát a lángokban pénteken Mianmarban egy vasúti baleset nyomán keletkezett tűzvészben.
MTI
Bruges (Brügge) egy ékszerdoboz. Pici, gazdag és drága. Ki ne szeretné hazavinni a saját ékköveit?
R.A.
Összeütközött két személyvonat péntek délután a pozsonyi főpályaudvar közelében, tizenkilencen megsérültek.
MTI
Kényelmesen, úriasan, rövid hétre. Trükkök és teljes költségvetés 1 főre, 5 napra, 2 fős kirándulás esetén.
R.A.
A takarékos utazás néha időigényes: vonaton éjszakázunk, repülőtéren kivárjuk a késést, vagy a legolcsóbb busz 12 óra múlva indul. Mi pedig vagy egy állomáson, vagy a világvégén, vagy a vonaton várunk, alszunk, mosdunk. Elég ahhoz, hogy hajléktalan szagunk kerekedjen.
R.A.
Egyelőre nincs napirenden itthon a MÁV vonalainak „lefedése” szélessávú internetkapcsolattal. Ezt a lehetőséget a mostani, kilométerenként másfél-kétmilliárdos felújítási projekteknél is kihagyták – írja a hétfői Népszabadság.
hvg.hu