Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe
Még tart a nyomozás, így a vádpontok is változhatnak. Az érdemi tárgyalás novemberben kezdődhet.
Még tart a nyomozás, így a vádpontok is változhatnak. Az érdemi tárgyalás novemberben kezdődhet.
A kisméretű fűszeresdobozban 240 ezer forint készpénz volt.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik 2022 februárjában, egy józsefvárosi lakásban közös italozást követően, pénzt követeltek a házigazdától, akit ezután az egyikük olyan brutális módon bántalmazott, hogy a férfi nem sokkal később a helyszínen életét vesztette. A támadó a lakásban élő nőt is bántalmazta, és megpróbálta megerőszakolni. Ezután elvették az értékeiket, megsütöttek egy-két kolbászt a konyhában, majd taxival egy munkásszállóra mentek. A rendőrök órákon belül megtalálták őket, valószínűleg nagyon sokáig nem jönnek ki a börtönből.
M. V. a bíróság előtt nem tett vallomást, de kiderült: a nyomozás során volt, hogy azt állította, Schadl György pénzt adott Völner Pálnak. Ám hogy mennyit és milyen jogcímen, arról nem tud.
Házi őrizetbe kerül, de más lakásba kell mennie, mint gyermeke apjának, aki szintén gyanúsított az ügyben.
A férfit betörés gyanújával tartóztatták le, néhány nappal később viszont életét vesztette. Az ügyészség azóta videót is közzétett arról, ahogy leteperik.
Gyorsan terjed a mesterséges intelligencia, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a tárgyalóteremben nem jelenik meg, miután a szoftver mögött álló cég halasztja a februári tárgyalást fenyegetések miatt.
Később a nővel együtt megpróbálták félrevezetni az ügyben a hatóságokat is.
Sörösüveggel fejbe vágás, földön fetrengés – mindkét bunyóst elítélte a bíróság.
A nő egyik ügyfelének árulta el valódi nevét, és hogy kényszerből végez szexmunkát, a férfi pedig szólt a rendőrségnek.
Az egyik lányt előbb késsel megszurkálta, majd a jeges Dunába is belelökte a vádlott.
Ez a híres Burka-ügy: a felmentett apa és fia az előzetesben töltött idő miatt kártérítést kapott, de perújítás során mégis elítélték őket, az állam pedig visszakövetelte a korábbi kártérítést.
Az ügyészség hat emberrel szemben emelt vádat, ötükre börtönbüntetést kért.
A párizsi iszlamista merényletsorozat vádlottja szerint az utolsó pillanatban meggondolta magát.
Szexuális erőszak bűntettével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki tavaly nyáron támadt rá egy budapesti nőre.
A 88 éves férfi egy 14 cm pengehosszúságú késsel megölte az élettársa lányát.
A férfi egy áruház parkolójában rontott rá korábbi körletfelügyelőjére, végül emiatt kerül ismét börtönbe.
R. Szilveszter három év makacs hallgatását törte meg. Igaz, csak írásban.
Az elsőrendű vádlottnak egy lopás miatti büntetőügyben volt idézése, de úgy gondolta, ha papíron betegnek látszik, akkor majd nem kell megjelennie. Elítélték.