Kunhalmi: A NER-nek kedvező körülmények mellett számos közvetlen ok is hozzájárult az újabb kétharmadhoz
Kunhalmi szerint a legközvetlenebb feladat most az, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége.
Kunhalmi szerint a legközvetlenebb feladat most az, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége.
Nem érkezett kifogás a megadott határidőig.
Az egyik falu polgármestere úgy érzi máris a széke inog, a másiknak pedig több Magyar Falu pályázatát dobták vissza. Mindkét polgármester Márki-Zay Pétert támogatta a kampányban.
Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje szerint „iszonyatos” lejárató kampányt indítottak ellene, a „Fidesz-propaganda” pedig megtette a hatását.
Hadházy Ákos közben arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy ne vállaljanak bizottsági posztokat, mert nincs semmi értelme.
Háború és gazdasági krízis közepette tervezi soron következő kormányzását Orbán Viktor, akire a külső körülmények fogságában öt kulcsfontosságú feladat megoldása vár.
Az Országgyűlés alakuló ülését legkésőbb május harmadikáig kell kiírnia a leköszönő köztársasági elnöknek.
Erdélyben 24 százalékkal nőtt a magyarországi választásokra leadott szavazatok száma 2018-hoz képest.
Az ellenzék múlt vasárnap elbukó miniszterelnök-jelöltje továbbra is a jobboldali szavazókra hajt, két év múlva az európai parlamenti választáson méretné meg először új pártját.
Pest 2-es számú egyéni választókerületének győztese Facebookon reagált Boris Kollár állításaira.
Fájon száz százalékot kapott Demeter Zoltán, a Fidesz jelöltje.
A képviselő arról szeretne velük egyeztetni, hogyan fogják közösen elkerülni a „díszletellenzékké” válást a parlamentben.
Civilként nézte a 2022-es választási kampányt a kommunikációs tanácsadással foglalkozó Juhász Péter. Az Együtt korábbi elnöke úgy véli, hogy az ellenzéki pártvezéreknek le kellene mondania, a képviselőknek pedig nem lenne szabad részt venniük a parlamenti munkában.
A két jelölt között alig öt százalékos a különbség.
A párt döntését Ungár Péter jelentette be.
Élő adásban értékelte a választások eredményét az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
A városvezetés szerint a festés komoly kárt okozott a padokban.
A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László kijelentette: nem fogadják el a választás végeredményét, amíg a szavazatokat újra nem számolják.
A levélszavazatok és a külképviseleteken leadott voksok alapján Hódmezővásárhelyen 204 szavazattal kapott többet Márki-Zay Péter, mint Lázár János. Ez azonban kevés, mert a körzetben Lázár János nyert.
Szombaton két mandátumot szerzett meg az egyesült ellenzék a Fidesz-KDNP-től, Mellár Tamás pedig Baranyában győzte le a kormánypártok jelöltjét.