Ugrándozó nyugdíjasok között mondta el Orbán, hogy nem hátra
Az a lényeg, hogy az unokáké legyen az ország.
Az a lényeg, hogy az unokáké legyen az ország.
Idén eddig öt pártot jegyeztek be a bíróságokon.
Az ellenzéknek most olyan eszközöket kell bevetnie, olyan témaválasztásokkal kell irányítania a napi híreket, hogy a bizonytalanok száma fokozatosan elkezdjen csökkeni áprilisig. Vélemény.
Az Európai Unió igazságügyi biztosa szerint erre az EU hitelessége miatt is szükség lehet.
A Nemzeti Választási Iroda szerint aki a választás idején a koronavírus-járvány miatt karanténba kényszerül, mozgóurnába dobhatja majd be a szavazatát.
Ha nincs, akkor nem szavazhat április 3-án. A névjegyzékbe vételről szóló értesítőre a következő napokban 7,8 millió, magyarországi lakcímmel rendelkező választó számíthat.
Az Egységben Magyarországért Kampányközpontja az ország legnagyobb problémáiról is megkérdezi a szavazókat.
Az RTL a törvényeknek megfelelően ingyen is leadja a jelöltek reklámjait, több online portál viszont pénzért sem. A HVG-ben és a hvg.hu-n lesz lehetősége a jelölteknek kampányhirdetést közzétenni.
A külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, hogy az oroszokkal a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat kialakítása nemzeti érdek, továbbá arról is beszélt, hogy az ukrán kisebbségpolitika miatt a kormány lehetőségei korlátozottak keleti szomszédunk bárminemű támogatásában.
Míg a Fidesz hónapról hónapra apró lépésekkel erősíti támogatottságát, az ellenzéké csökkent, ám a kormánypártok előnye nem behozhatatlan – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából.
Az RTL és a TV2 még nem közölte, hogy befogadnak-e majd politikai reklámokat a kampányidőszakban, de több jelentős médiacég már jelezte: nem fog. Vélhetően azért, mert a nyomtatott és online médiával szemben ők ezeket vagy ingyen adhatják le, vagy sehogy.
Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója szerint mindenki tudja ki, a főnök a baloldalon.
Hogyan lehetséges, hogy még mindig Donald Trump a pártjának vezére és valószínűleg következő elnökjelöltje? Vélemény.
Továbbítva kapták meg civilek az NVI dokumentumát, amelyben már azelőtt április 3-i választásról volt szó, hogy az államfő az időpontot kiírta volna. A civilek nem tudták róla, hogy a mintaanyagban csak mintadátumként szerepel az április 3., mert az erről szóló kísérőlevél elveszett az e-mail folyamban.
Választási autokrácia – így hivatkoznak arra, amikor a rendszer már előre bebiztosítja saját győzelmét az urnáknál.
Az államcsíny lehetőségének veszélyét is felvetették közjogi méltóságok az ellenzék tevékenységével kapcsolatban, ami az Alkotmánybíróság egyik tagja szerint politikai pártok feloszlatását is indokolttá teheti. Valójában a kormány eszköztára szaporodott a választások tisztaságának aláaknázására.
A párt vezetősége úgy döntött, hogy a tagoknak nyilatkozniuk kell arról, kapcsolatban állnak-e a miniszterelnök-jelölt politikai platformjával.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a romaügyi kormánybiztosról kiszivárgott hangfelvételt is példaként hozza fel a gyanújára.
Az amerikai Foreign Policy összeállítást készített arról, milyen választásokra kell figyelni a világban 2022-ben. Az összeállításban nagy figyelmet kap Magyarország is.